
Mesterházy Attila szerint a miniszterelnökkel kötött megállapodásnak megfelelően folytatódik az egyeztetés a közösségi közlekedés átalakításának menetrendjéről, a szorító határidők miatt kellett dönteni a mellékvonalakon a személyszállítás szüneteltetéséről.
Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese hétfőn a képviselőcsoport ülése újságíróknak elmondta: felborulni látszik az MSZP-frakció által korábban megszabott menetrend, vagyis, hogy előbb átszervezések, ingatlaneladások, racionalizálások kellenek, mielőtt a szárnyvonalakról dönthetnének.
Az MSZP frakcióvezetője hétfőn este az MTI-nek nyilatkozva közölte: nem borult fel az egyeztetés mechanizmusa, az MSZP-frakció ugyanis a kormánnyal abban állapodott meg, hogy a szárnyvonalak bezárásán túl további átalakítások szükségesek, amelyeket összesen hat pontban foglaltak össze. Erről az öt pontról is folyik az egyeztetés - hangsúlyozta a politikus. A hatpontos sorrend első helyén a közlekedési társaság "vízfejének" megszüntetése áll, ezt a szerződések felülvizsgálata, az ingatlanvagyon áttekintése, a tarifa-, illetve a kedvezményrendszer felülvizsgálata követi, és a legutolsó a sorban a mellékvonalak bezárása.
Mesterházy Attila felhívta a figyelmet arra, hogy egyedül a mellékvonalaknál volt egy időbeli korlát, ami a menetrend kihirdetése miatt volt szorító, de a többi kérdésben is folyik az egyeztetés, hiszen a negyvenmilliárd forint megtakarítását a hat pont végrehajtásával lehet elérni.
Abban maradtunk a kormánnyal, annyi egyeztetést tartanak, amennyi szükséges ahhoz, hogy politikai, szakmai kompromisszumok mentén el lehessen dönteni ezeket a kérdéseket - közölte a frakcióvezető.
Mesterházy Attila azt mondta, olyan menetrendet szeretnének, amely jobban megfelel az utasok igényeinek, hogy akkor menjen a vonat, vagy a busz, amikor az utazóközönségnek leginkább szüksége van rá. Elképzelhető olyan megoldás is - folytatta - , hogy turisztikai célállomásoknál időszakosan, nyáron működne a személyszállítás. Hozzátette: jövő héten arról kell döntenie a frakciónak, hogy ha marad vitás kérdés, akkor azt hogyan kívánja rendezni a vasúti közlekedésről szóló törvénymódosításban.
A frakcióvezető azt mondta, a 2010-es költségvetés elfogadását nem érinti a közösségi közlekedés átalakítása, két külön szavazásról van szó.
hirado
2009.10.27. 09:28