
Sajnálattal közöljük, hogy Vona Gábor 2009. október 27-i egyetemi előadása elmarad.
2009. augusztus hó 11-én a Politológus Hallgatók Országos Egyesülete meghívta Vona Gábort a Jobbik elnökét egy szakmai előadás megtartására, a Pécsi Tudományegyetemre. 2009. október 26-án 17.50 órakor az említett egyesület jelezte, már többszöri változtatás után, hogy az előadást érvényes teremfoglalással sem tudja megtartani az egyetem falain belül, hanem azt egy külső helyszínen szeretné lebonyolítani.
Döntésüket nem kívánták megmagyarázni, ám elmondták, hogy nem szerették volna viszont látni az országos médiában, hogy az ő segítségükkel a politika betör az egyetem falai közé. Amit azért nem értünk, mert az egyesület meghívására és aktív szervezői munkájával többek között Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője 2008. november 6-án, Léderer
András az SZDSZ ügyvivője 2008. október 15-én, illetve több országos multinacionális párt politikusa is vendégük volt. A Jobbik elfogadta volna az új helyszínt, ha az egyesület nem ad ultimátumot arra vonatkozóan, hogy a közleményünkben miként tüntetjük fel a történteket. Ezen politológus hallgatók jó úton haladnak afelé, hogy beilleszkedjenek a jelenlegi politikai „elitbe”.
Ennek ellenére szeretettel várunk mindenki 2009. október 27-én 16.00 órakor az Alkotmány utca és a Petőfi utca kereszteződésében található görögkatolikus templom előtti téren.
Pécs, 2009. október 26.
Jobbik Magyarországért Mozgalom pécsi alapszervezete
2009.10.27. 00:09