
Október 24-én tartotta a Jobbik VI. Országos Kongresszusát, amely esemény több szempontból is rendhagyó volt. Egyrészt a párt ezen a napon ünnepelte a 6. születésnapját, másrészt ezen a Kongresszuson alakult meg az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége, amely nem csupán egy nagy nemzetközi esemény volt, hanem egy hatalmas diplomáciai bravúr is a Jobbik részéről, hiszen a párt a hazai politikai életbe is csak nemrég tört utat, és máris kezdeményezője lett egy európai szintű együttműködésnek. Az, hogy ez a szövetség Magyarországon alakult, és ezen belül is a Jobbik születésnapi Kongresszusán, az azt jelenti, hogy a magyar nemzeti párt Európa egyik legerősebb politikai erejévé nőtte ki magát ebben az ideológiai csoportban.
A Kongresszusnak azonban volt egy harmadik lényeges célja, mégpedig az, hogy a párt két új alelnököt válasszon. A Jobbiknak ezidáig egy elnöke, egy választmányi elnöke és négy alelnöke volt, de az EP-választások utáni V. Kongresszus úgy döntött, hogy a 6 tagú elnökséget a megnövekedett feladatok miatt további két alelnökkel bővíteni kell. Ezt a kötelezettséget látta el a tegnapi Kongresszus.
Novák Előd Sneider Tamás A rendezvényen a jelölések után végül 5 jelölt mérette meg magát, akik közül Göbl Gábor, a párt soproni elnöke (és a legendás Moby Dick együttes frontembere, jelenleg az eladási listákat vezető Hungarica menedzsere) bemutatkozó beszédét ugyan elmondta, de aztán visszalépett Bana Tibor, Vas megyei elnök javára. A jelen lévő küldöttek többségének bizalmát végül Novák Előd, a párt sajtófőnöke és Sneider Tamás, Heves megyei elnök, Eger önkormányzati képviselője szerezte meg, így ők lettek a Jobbik új alelnökei. (Tóth Péter, Csongrád megyei elnök indult még jelöltként.)
Ezzel a Jobbik elnöksége a következő felállásban fog nekivágni az országgyűlési választásoknak:
- Vona Gábor, elnök
- Szabó Gábor, az Országos Választmány elnöke, pártigazgató
- Balczó Zoltán, alelnök, EP-képviselő
- Murányi Levente, alelnök
- Szegedi Csanád, alelnök, EP-képviselő
- Dr. Gyüre Csaba, alelnök
- Novák Előd, alelnök
- Sneider Tamás, alelnök.
Tudósítónk szerint a Kongresszus alapszabály-módosításokkal ért véget. Ezek közül kiemelkedő jelentőségűnek számít, hogy a Jobbik megnyitotta a tagság lehetőségét elcsatolt nemzetrészen élők előtt is, a leendő országgyűlési képviselők számára megtiltotta egyéb politikai tisztség viselésének lehetőségét, végül a tegnapi naptól számítva sem egykori MSZP, sem egykori SZDSZ és sem 2007 után még MDF tagok nem nyerhetnek felvételt a Jobbikba, kizárva ezzel a politikai kalandorok beáramlását.
barikád.hu
2009.10.25. 10:13