HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Debrecenben és Székesfehérváron eljárás indul a gárda egyenruhások ellen

t: 822

Debrecenben és Székesfehérváron eljárás indul a gárda egyenruhások ellen

A Jobbik csütörtök este Debrecen főterén tartotta október 23-ai megemlékezését, amelyen egyenruhában részt vettek a magukat Új Magyar Gárdának nevező szervezet tagjai is.

A rendezvény befejezése után rendőrök igazoltatták az egyenruhásokat, miközben a téren lévők indulatosan szidalmazták, hazaárulózták a sorfalat álló és az igazoltató rendőröket.

Komolyabb dulakodás egy ízben alakult ki, amikor a rendőrök kiemeltek az egyenruhások közül egy embert.

Uzonyi Attila rendőrkapitány közlése szerint "a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel" szabálysértésének elkövetése miatt kezdeményeztek eljárást az igazoltatottakkal szemben; az ügy iratait a következő munkanapon juttatják el a Debreceni Városi Bírósághoz.

Uzonyi Attila jelezte azt is, hogy "egyesülési joggal visszaélés vétség" megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el azokkal kapcsolatban, akik a csütörtöki rendezvényen, illetve azt megelőzően szórólapokon és internetes oldalakon a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda vezetőiként nevesítették magukat.

Feljelentést tettek egy székesfehérvári ünnepségen 37, a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda formaruhájában megjelenő ember ellen szabálysértés miatt - közölte a rendőrség honlapján a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint péntek délelőtt Székesfehérváron, az 56-osok terén az 56-osok Világszövetsége, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében bejelentett rendezvényt biztosította a rendőrség. Az ünnepségen mintegy 150-en vettek részt. Köztük volt 37 olyan ember, aki a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda formaruháját viselte, fekete bomberdzsekivel. Zászlókat lengettek, és alakzatban sorfalat álltak. A rendezvény után a rendőrök igazoltatták őket, majd feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel szabálysértése miatt feljelentést tettek ellenük.

Keszthelyen, a városi ünnepség keretében a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda két csoportja is felsorakozott és koszorúzott csütörtökön, együtt mindkét oldal pártjaival és a rendőrség képviselőivel. A Fő téren, az '56-os emlékműnél tartott ünnepségen beszédet mondott a megyei közgyűlés elnöke, Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) és a város polgármestere, Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), az emlékműnél pedig - mások mellett - koszorút helyeztek el a szocialista párt politikusai és a rendőrség képviselői is. A Monitor Magazin internetes oldalon látható fotók azt mutatják, hogy a betiltott Magyar Gárda két csoportja, összesen harminc-negyven egyenruhás is részt vett és koszorúzott az ünnepségen. Az egyik csoport egy sorban, zászlókkal állt az ünnepség helyszínén, a másiknak a tagjai tőlük elkülönülve, két sorban helyezkedtek el, közöttük több gyerek is volt, ugyancsak fekete nadrágban, cipőben és sapkában.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére közölte: nem volt olyan esemény vagy atrocitás, amely rendőri intézkedést követelt volna; a Magyar Gárda nevében nem jelentettek be a megyében egyetlen rendezvényt sem, csupán egy magánszemély jelezte, hogy az ünnepség után koszorút helyez el a keszthelyi emlékműnél.

A Fővárosi Ítélőtáblának a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet jogerősen feloszlató ítélete kimondta, hogy az egyesület megszüntetésével a mozgalom sem működhet tovább, a döntés szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak a szervezeti kereteit szünteti meg. Ennek alapján azóta a rendőrség több eljárást indított feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel miatt.

A büntető törvénykönyv szerint "aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő".

hirado

2009.10.23. 21:31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek