HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Kovács négy aranyat hoz Kanadából

t: 1045

Kovács négy aranyat hoz Kanadából

Kovács Kati egyszerűen csodálatos. A szombati két arany után a világbajnokság zárónapján bő két óra leforgása alatt háromszor szállt hajóba, s kétszer ismét győztesként, egyszer pedig másodikként léphetett ki belőle. S eközben még arra is maradt ereje, hogy az eredményhirdetéseken mosolyogjon és integessen a szurkolóknak.

Előbb az 500 méter egyes, majd Janics Natasával kiegészülve a rövidebb táv páros száma után ünnepelhetett. S a négyesnek sem sok kellett volna az üdvösséghez, mindössze 26 ezredmásodperccel maradt ugyanis alul a német kvartettel szemben. Azokról a németekről van szó, akik szombaton hasonlóan kis különbséggel – négy ezred – szorultak a mieink mögé ötszázon. Egyébként zárásként két olyan magyar arany is született, amelyből Kovács nem vette ki a részét, Janics 200 egyesben, míg a Kozák Danuta, Szabó Gabriella kettős 500 méteren remekelt. S hogy végül a férfiak se távozzanak üres kézzel, arról Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, valamint a kenu négyes gondoskodott. A két jó kiállású kajakos a második, míg a kenus fiúk a harmadik helyen zártak. Kucsera mégis csalódottnak tűnt a célban:
– Kicsit szomorú vagyok, hogy ezúttal sem sikerült nyerni, ugyanakkor örülök, mert nagyon jó pályát mentünk, és mindent kiadtunk magunkból. Úgy érzem, igazából erre a versenyre ért be ez a páros.

Bors

2009.08.16. 22:39

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek