
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) finanszírozásának átalakításával körülbelül másfél milliárd forinttal több forrás válik elérhetővé 2010-től, amelynek köszönhetően több pénz jut a szakmai kuratóriumoknak, sőt el lehet indítani az olvasás élményét népszerűsítő Márai-programot is - közölte keddi sajtótájékoztatóján az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István elmondta, az Országgyűlés hétfőn döntött arról: eltörlik a kulturális járulékot, és helyette az ötöslottó játékadójának 90 százalékát fordítják az NKA támogatására.
Az NKA elnöke, Harsányi László hangsúlyozta: a finanszírozás átalakításával biztosítják a kuratóriumi munka stabilitását, és a Márai-programot is el tudják indítani. A kulturális járulék eltörlésével körülbelül évi 8 milliárd forint marad a versenyszférában. Azt, hogy ez a kulturális termékek árában is megjelenik-e - azaz olcsóbbak lesz-e például a könyvek és a CD-k - a piaci szereplők döntésén múlik majd - tette hozzá.
A tárcavezető elavultnak, nehézkesnek és kiszámíthatatlannak nevezte az eddigi rendszert, amely a kulturális járulék beszedésén alapult. A piaci szereplőknek adózniuk kellett az olyan kulturális termékek után, mint például a könyvek, CD-k, DVD-k, újságok, filmvetítés, rádió- és tévészolgáltatás. Ezekből 2007-ben és 2008-ban 8 és fél milliárd forint körüli összeg folyt be, 2009 májusáig azonban alig több mint 3 milliárd.
Az NKA számára hosszú távon is kiszámítható bevételt kell biztosítani, amely stabil anyagi körülmények közé helyezi az alap működését - hangsúlyozta Hiller István. A tervek szerint 2010-től évente körülbelül 10 milliárd forintból gazdálkodhat az NKA. A Szerencsejáték Zrt. ugyanis tavaly 11 milliárdos bevételt könyvelhetett el, ennek 90 százalékában bízhat évről évre a kulturális alap. A szerencsejátékokon alapuló támogatási rendszer egyébként nem újkeletű, számos nyugati országban, például Nagy-Britanniában, Finnországban és Olaszországban is így oldják meg a kultúra finanszírozását.
hirado
2009.07.01. 10:24