
Mécs Imre szocialista képviselő frakciójával ellentétben nem szavazta meg a gyes és a gyed szabályainak megváltoztatásáról, valamint a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot a hétfői zárószavazáson.
Nem kértem felmentést a szavazás alól, nem kívántam kínos helyzetbe hozni frakciótársaimat, akiknek nem jelentéktelen része hasonlóan gondolkodik, de úgy éreztem, hogy a családok és az otthonok védelmében így kellett szavaznom - mondta a politikus.
Döntéséről múlt pénteken értesítette Mesterházy Attila frakcióvezetőt és Lendvai Ildikó pártelnököt.
A nyolcgyermekes képviselő kijelentette, a köztársasági elnök által visszaküldött törvényt a gyes időbeli korlátozásáról az első alkalommal - a frakciója iránti szolidaritásból - megszavazta, de ezúttal a megszületendő gyermekek melletti szolidaritást választotta.
A vagyonadóval kapcsolatban Mécs Imre úgy fogalmazott, a javaslatot több szempontból is alkotmányellenesnek tartja, emiatt a miniszterelnököt többször is kérte annak visszavonására.
A jelenlegi válságkezelési helyzetben politikailag súlyos hibának tartom a steril, életidegen gondolkodás mentén szerkesztett javaslat megszavazását - hangsúlyozta a képviselő.
hirado
2009.06.30. 10:22