
Az MSZP érdeke, hogy a "fiatalok és a régebb óta fiatalok" együttműködjenek és közösen képviseljenek egy határozott baloldali politikát - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető, alelnök a kibővített elnökségi ülésre érkezve pénteken.
Az MSZP elnöksége és a megyei elnökök a párt Jókai utcai székházában üléseznek, hogy előkészítsék a párt július 4-i kongresszusát. Mesterházy Attila az ülésre érkezve arra a kérdésre, hogy a tisztújítás elmarad-e, azt válaszolta: ezt egyelőre nem tudni, különböző javaslatok vannak, ezt a kérdést a kongresszus majd eldönti.
A párt alelnöke közölte, tartalmi javaslattal érkezett az elnökségi ülésre azzal kapcsolatban, hogy miként kellene a szocialista párt politikáját megújítani. Hozzátette: hárman is kaptak felkérést arra, hogy tekintsék át, milyen intézkedésekkel kell a következő időszakban kiegészíteni az MSZP politikáját.
hirado
2009.06.27. 11:29