
Káli Sándor, Miskolc polgármestere sürgősségi előterjesztést nyújtott be a képviselőtestület elé csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy a város hitelt nyújtana a piacot üzemeltető, csődhelyzetbe került cégnek - írja az eszakhirnok.hu hírportál.
A cég már eddig is a támadások sokaságát kapta, mert túl drágák a helyek a Búza téri piacon, és emiatt félig üres a most felépített csarnok, amelyben télen szétfagytak a vízcsövek, mert nem raktak fűtést az épület egyes szintjeire.
A tervek szerint a miskolci piacot építő Ikeron Zrt. más ingatlanfejlesztéseket is végezne a közeljövőben a belvárosban, például egy szállodát építene az Erzsébet fürdő mellett.
A hírportál közli a hitelezők listáját, amelyből az derül ki, hogy 24 cégnek több mint 130 millió forinttal tartozik az Ikeron Zrt. A hírportál szerint közülük többen jelezték a polgármesternek, hogy ha nem kapják meg a pénzüket, elkezdik bontani a piac épületét.
hirado
2009.06.26. 11:44