HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Bajnai: a Fidesz nem csinálna vissza mindent

t: 387

Bajnai: a Fidesz nem csinálna vissza mindent

A Fidesz sem gondolja komolyan, hogy hatalomra kerülése esetén visszacsinálja a kormány összes válságkezelő intézkedését, mert az összeomláshoz és államcsődhöz vezetne - nyilatkozta Bajnai Gordon.

A kormányfő úgy fogalmazott: most, amikor végre - súlyos áldozatok árán - az ország rátért a felelős gazdálkodás útjára, nagy hiba lenne megint visszafordulni a felelőtlen költekezéshez. Ez játék a tűzzel - vélekedett.

Közölte: a kormány számításai szerint mindaz, amire a Fidesz azt mondja, visszacsinálja, összességében a GDP 6 százalékával növelné a hiányt, vagyis jövőre összesen ez már 10 százalékos lenne, ami egyenlő volna az összeomlással.

Finanszírozhatatlanná válna az ország. Azt gondolom, ezt ők sem gondolják komolyan, ez csupán egyfajta kampányüzenet - nyilatkozta.

Azon kérdésre, tart-e a Fidesz fenyegetésétől, hogy hatalomra kerülve elszámoltatja az előző kormányokat és akár büntetőjogi felelősségre vonást is kezdeményez, azt válaszolta: teljesen tiszta a lelkiismerete. Szavai szerint egyébként is elég nagy baj lenne a demokráciával, ha egy kormánynak félelemmel kellene kormányoznia. Ha pedig bűncselekményről tudnak, tegyenek feljelentést. Most, azonnal. Miért gondolják, hogy a független bíróság előtt jobb pozícióban lesznek, ha egyszer kormányra kerülnek? - kérdezett vissza a kormányfő.

Bajnai Gordon a családi állapotára vonatkozóan is kapott kérdést. Arra a felvetésre, miszerint nem kevés fejtörést okozott a protokollszakértőknek azzal, hogy ki kísérje protokolláris utakra.

Erre a miniszterelnök azt válaszolta: egyszerű a megoldás, nem kell protokollutakra menni. Én csak egy-kétnapos hivatalos utakra utazom, nagyon szigorú és sűrű programbeosztással. A nemzetközi kötelezettségeimet egyedül látom el, dolgozom - tette hozzá a kormányfő.

hirado

2009.06.26. 11:36

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek