HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Véget ért egy álom: doppingolt az amerikai példakép

t: 875

Véget ért egy álom: doppingolt az amerikai példakép

Alex Rodriguez beismerte, hogy fiatalon szteroidokat szedett. Beismerte Alex Rodriguez, a világ legjobban kereső baseballosa, hogy 2001 és 2003 között doppingolt. A New York Yankees híressége - aki az Egyesült Államokban igazi hősnek számít - egy hétfői televíziós interjúban elmondta, hogy akkor kezdett szteroidokat használni, amikor a Seattle-től a Texas Rangers csapatához került. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 2003 óta tiszta.

A most 33 éves - tíz esztendő alatt 275 millió dollárt (!) kereső - játékos hangsúlyozta: a klubcseréje után úgy érezte, a világ terhe került rá, minden nap elvárták tőle a legmagasabb szintű teljesítményt, és bizonyítani akarta, hogy minden idők egyik legjobb játékosa.

"Nagyon sajnálom - tette hozzá. - Fiatal voltam, hülye és naiv."

Rodriguez azt követően nyílt meg, hogy a Sport Illustrated című lap szombaton közölte: 2003-ban összesen 104 baseballos akadt fenn a doppingvizsgálaton, és az egyik éppen ő volt. A lebukásnak egyébként semmilyen következménye nem volt, mert a tengerentúli profligában csak az utóbbi néhány évben szigorodtak meg a doppingolással kapcsolatos büntetések.

Az ügy jelentőségét jelzi, hogy még Barack Obama is megszólalt. A baseball-rajongó amerikai elnök elszomorítónak tartja az esetet, de hangsúlyozta, hogy szerinte, a baseballjátékosok többsége nem használ doppingszereket.

hirado

2009.02.10. 11:09

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek