HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Dübörögtek a futócipők a Balaton partján

t: 312

Dübörögtek a futócipők a Balaton partján

Lezárult a BSI 2008-as futószezonja az 5. Balaton Maraton és Félmaratonnal. A csodálatos környezetben, remek futóidőben megrendezett versenyen minden eddiginél többen indultak, hiszen a két nap alatt több mint 2200-an vágtak neki választott távjuknak. A kínálat idén is igen bőséges volt, hiszen az indulók maratont futhattak két nap alatt három részletben egyéniben és párban is, volt harmadmaraton, hatodmaraton, illetve félmaraton két részletben és egyben is - a futás szerelmesei tehát nem panaszkodhattak. A futások útvonalai Siófok utcáin, és az ősszel is gyönyörű Balaton partján lettek kijelölve.


November 15-én és 16-án a siófoki Aranypart immár ötödször volt hangos a futócipők zajától. Elsőként a 14 kilométeres harmadmaratonnak vágtak neki a futók szombat délelőtt 10 óra 30-kor, majd egy kis pihenő után a 7 kilométeres hatodmaraton következett. A novemberi időjárás ezúttal a szebbik arcát mutatta, hiszen délelőtt napsütéses, 12 fokos időben futottak a résztvevők, a kellemes idő pedig délutánra is megmaradt.


Szombat este nem maradhatott el a közös program sem. Először Monspart Sarolta és Péter Attila beszélgetett három ultrafutóval, Gál Andreával, Séra Istvánnal és Farkas Lászlóval a maratonnál hosszabb távú futás szépségéről és nehézségeiről, majd fergeteges futóbuli vette kezdetét - a résztvevők megmutatták, hogy nem csak futni, hanem táncolni is remekül tudnak.


Vasárnap a 21,097 kilométeres félmaraton várt az összegyűltekre, napsütésben, 12 fokos hőmérsékletben teljesítve. 11 órakor startolt el Magyarország második - a Nike Budapest Félmaraton után - legnépesebb félmaratoni mezőnye. A verseny remek hangulatban zajlott, a szurkolók a Balaton parton buzdították a futókat, segítve ezzel a táv teljesítését.


A célba érkezés után a legjobb futók vastaps kíséretében állhattak dobogóra.


A hölgyek maratoni versenyében Földingné Nagy Judit negyedszer diadalmaskodott, a férfiaknál Steib Péter teljesítette leggyorsabb összidővel a háromszakaszos maratonit. A félmaratonon Szabó Gábor és Vajda Zsuzsa értek elsőként célba.


Az 5. Balaton Maratonnal zárult a 2008-as, a 2. Balaton Szupermaratonnal indul majd a 2009-es futóesztendő - Siófok tehát méltó helyszíne a BSI futószezon-indító és záró rendezvényeinek.


Eredmények:
Maraton (14+7+21 km)
Férfiak
1. Steib Péter (Bp. Honvéd SE) 2:19:11
2. Nagy Tamás János (Építők AC Kaposvár) 2:20:49
3. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 2:21:46
4. Beda Szabolcs (Bp. Honvéd SE) 2:26:52
5. Szűcs Ákos (Mogyi SE Baja) 2:28:52
6. Pleiveisz István (Futárok SC) 2:30:06
Nők
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:41:29
2. Lőcsei Éva dr. (Budapest) 2:56:20
3. Farkas Ágota (Misi SC) 3:00:24
4. Petrócki Szilvia (Honvéd Bercsényi SE) 3:04:14
5. Halász Tímea (Szondi SE) 3:06:57
6. Czirbusz Katalin (Pásztó) 3:07:13

hirado

2008.11.17. 09:31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek