HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SPORT > Talmácsi Gábornak Jessicával nem ment, csak a hetedikek lettek

t: 313

Talmácsi Gábornak Jessicával nem ment, csak a hetedikek lettek

Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a gyorsasági motoros-világbajnokság Német Nagydíjának első időmérő edzésén, pénteken. A szombati második szabadedzésen viszont csak a hetdik lett. Az edzést a francia Mike di Meglio nyerte.

Talmácsi Gábor éppen úgy kezdte a sachsenringi versenyhétvégét, mint egy évvel ezelőtt – remekül. A magyar pilóta az első időmérésen viszonylag könnyedén utasította maga mögé a komplett mezőnyt, még úgy is, hogy az utolsó nagy hajrában nem javított, és több mint hét tizeddel elmaradt a tavalyi, pole pozíciót érő pályacsúcsától.

Jó szereplését viszont a szombati szabadedzésen már nem tudta folytatni, persze elsősorban nem is a szabadedzésen kell jól menni. Az edzést az összetettben vezető Di Meglio nyerte, második helyen a pénteki időmérőn is második Bradley Smith végzett. Harmadik a spanyol Marc Marquez lett.

Talmácsi az első időmérőt követően nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Brigi jól viselkedett” – mondta a magyar világbajnok, némi meglepetést okozva azoknak, akik még nem tudták, hogy elnevezte a motorjait.

„Az idei versenygépeket nem szerettem úgy, mint a tavalyiakat, gondoltam, talán közelebb kerülök hozzájuk, ha nevet adok nekik. A szerelők mindig azt mondják, egyes meg kettes motor – én meg Brigittának és Jessicának hívom őket” – fogalmazott Talmácsi.

„Brigi a jobbik, a név jelentése egyébként erős, erényes – pont ilyen volt pénteken a motor. A másik kissé ingatag, de szombaton őt is kipróbálom, megnézem, hogy érzi magát a pályán” – tette hozzá Talma.

„Egyelőre nagy az összeviszszaság, mindenki keresgéli a legjobb beállításokat, így nehéz megmondani, ki lesz a legfőbb ellenfél a versenyen. Szombaton már tisztábban látunk, persze csak akkor, ha nem esik az eső” – zárta szavait Talmácsi, aki optimistán várja a vasárnapi viadalt.

A második időmérő edzést szombaton 13.10 órától rendezik.

nemzetisport.hu

2008.07.12. 13:07

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA
Talmácsi Gábor (jobbra) szombat délelőtt elmaradt pénteki idejétől

Legfrissebb hirek