
Sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak a Magyar Rákellenes Liga ismeretlen képviselője ellen - írja a Népszava.
A szervezet úgynevezett közhasznúsági jelentései szerint több tízmillió forinttal támogatták az Országos Onkológiai Intézet területén található kápolna építését. Az esztergomi érsekség levele szerint azonban semmilyen átutalás nem érkezett a főegyházmegyének ezzel kapcsolatban, és az épület felszentelésekor kiadott szórólapon is csak 3,5 millió forint átutalásáról írnak.
A lap úgy tudja, hogy egyéb sikkasztási ügyekben is vizsgálódnak a liga ellen. A rendőrségen az ügy előadója megerősítette, hogy sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak, de részleteket nem közölt.
Közben tegnap egy olyan feljelentés érkezett a XII. kerületi rendőrkapitányságra, amely szintén érinti a Magyar Rákellenes Ligát. 200 ezer forint pályázati támogatás tűnt el, amelyet a IX. kerületi önkormányzat hagyott jóvá a liga Szent István kórházi alapszervezetének. Utóbbi a pénzt még nem kapta meg, de az alapítvány úgy számolt el az önkormányzat felé, mintha az alapszervezet felhasználta volna a pénzt.
hirado
2008.06.11. 09:28