HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Fodor: nem lesz koalíció

t: 157

Fodor: nem lesz koalíció

Nem lesz MSZP-SZDSZ koalíció - legalábbis a jelenlegi körülmények ismeretében - mondta tegnap a Magyar Televízió Az este című műsorában Fodor Gábor.

Ellenzéki SZDSZ vezetésére készül Fodor Gábor. A szabad demokraták új elnöke elmondta: a koalíció a szocialisták miatt bomlott fel, mert letértek egy közösen kezdett útról. Mivel nem látja annak jelét, hogy az MSZP álláspontja az elmúlt hónapokban változott volna, biztosan nincs visszaútja a Gyurcsány-kormányba az SZDSZ-nek - fogalmazott.

Az előre hozott választásról Fodor Gábor azt mondta, hogy jelen pillanatban nem szolgálná az ország érdekeit. Hozzátette: a Fidesz felől olyanokat hallani, hogy megváltoztatnák az alkotmányt, átalakítanák a közjogi berendezkedést, amiket szerinte nem kell megváltoztatni. Az alkotmány, amit a rendszerváltáskor közösen írtak alá, kiállta az idők próbáját - szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy Kóka János marad-e a liberális párt frakcióvezetője, Fodor Gábor nem adott egyértelmű választ, csupán annyit mondott, hogy tárgyalnak a kérdésről.

A mai Népszava mindeközben arról ír: parlamenti alelnöki vagy az SZDSZ Országos Tanácsának elnöki posztját kínálhatja fel Fodor Gábor Kóka Jánosnak, akit nem látna szívesen a frakció élén.

Az újság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt években a frakcióvezetői posztot a mindenkori elnök töltötte be, és Kóka János - akinek a frakcióban erős a támogatottsága - esetleg nem kíván megválni ettől a poszttól.

Fodor Gábor felajánlhatja Kókának a parlamenti alelnöki posztot, amelyet jelenleg Világosi Gábor tölt be. Ugyancsak "nyílt lehet az út" Kóka számára az SZDSZ parlamentjének tekinthető országos tanács (ot) elnöki posztjára olvasható a Népszavában, mely kiemeli: az ot elnöke nem lehet az ügyvivői testület tagja. Ha Kóka megválna ügyvivői posztjától, akkor azt Léderer András az Új Generáció - Fodor politikáját támogató - elnöke kaphatná meg.

hirado

2008.06.10. 10:51

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek