
Akárki lesz is az SZDSZ új elnöke, Tölgyessy Péter szerint ez önmagában aligha dönt a kormány sorsáról, mert a jelek szerint az ország a tartós kisebbségi kormányzás felé halad - olvasható a Népszavában közölt interjúban.
A szocialisták az SZDSZ szavazatai nélkül nem lehetnek képesek az országházi üzem folyamatos működtetésére, az eddigi tapasztalatok szerint viszont, néhány interpellációt kivéve, a volt szövetséges minden fontosat megszavazott - hívta fel a figyelmet Tölgyessy Péter, aki ebből azt a következtetést vonta le, hogy "a koalíció beltagjából kültag lett".
Ősszel sorra jönnek majd azok a törvények, amelyek elfogadása nélkül a kormány aligha maradhat a helyén - jelentette ki a politológus, aki ehhez azt is hozzátette, hogy annál kínosabbat viszont nehezen lehet elképzelni a baloldal számára, "mint ha karácsony táján kiderül, hiába volt az egész vergődés, mégis előre hozott választás lesz".
"Nemigen hiszem, hogy az SZDSZ ésszerűen vállalhatja majd ennek felelősségét" - vélekedett Tölgyessy, aki szerint az SZDSZ épp ezért "minden mostani nyilatkozat ellenére megszavazza a költségvetést, és majd megmagyarázza, miért ez az ország érdeke".
Az általa vázolt forgatókönyv ugyanakkor az SZDSZ számára a legrosszabbat jelenti - jegyezte meg, utalva arra, hogy ilyen módon az játszódik le, ami korábban többször is megtörtént már: a liberális párt "nagyokat mond, aztán (...) ennek az ellenkezőjét teszi".
hirado
2008.06.06. 08:56