
Jövő héten teszi közzé a főpolgármesteri hivatal a BKV vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat felhívását - értesült a Népszava.
A lap felteszi a kérdést, hogy eredményes lehet-e úgy a pályázat, hogy a kiírás megjelenése után alig két-három hete marad a vezérigazgató-aspiránsoknak arra, hogy értesüljenek a lehetőségről, átvegyék a pályázati dokumentációt, az alapján döntést hozzanak, majd begyűjtsék és benyújtsák az összes szükséges dokumentumot, iratot, bizonyítványt a jelentkezéshez. A pályázat beadási határideje ugyanis június 30-a lesz.
A nyertes megbízatása öt évre szól. Azt, hogy milyen kritériumok alapján és milyen bírálóbizottság dönt a kérdésben, még nem tudni. A pályázónak műszaki-gazdasági végzettségűnek kell lennie, aki legalább ötéves vezetői tapasztalattal, angol vagy német tárgyalási szintű nyelvismerettel bír. Előnyt jelent a vállalati válságkezelés, valamint a krízis- és sztrájkhelyzetben szerzett tapasztalat is.
hirado
2008.06.06. 08:52