
A sikkasztás és pénzmosás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Kiss Bálint vezérigazgató nevével fémjelzett MÁV Biztosító felelőtlen gazdálkodása mégis az ügyfelek pénztárcáját terhelheti meg, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ugyanis szerződésenként 10 ezer forintos pótdíjat fizettetne velük - írja a Népszabadság.
Korábban ugyan elhangzott az az ígéret, miszerint az egyesület gazdálkodása miatt az ügyfeleket nem érheti kár, a felügyelet most azzal érvel, hogy a pótdíjfizetés nem minősül annak. Ráadásul a MÁV Biztosító jelenlegi alapszabálya szerint jelenleg ezt nem lehet előírni, a PSZÁF emberei az egyesület péntekre összehívott közgyűlésén a vonatkozó rész módosítására tesznek javaslatot.
A MÁV Biztosító nagyjából 2 milliárd forintos mínuszt hozott össze: egyfelől saját kárbecslése alapján egymilliárd forinttal kisebb tartalékot képzett, mint amit a PSZÁF kívánatosnak tart, másfelől Kiss Bálint és társai közel egymilliárd forintot utaltak át számláikra az egyesület vagyonából. A tartalékállomány hiánya miatt a MÁV Biztosító szavatoló tőkéje is elmarad a törvényben maghatározottól, amit szintén rendezni kell.
Ha a közgyűlés megszavazza a pótdíjkivetést, és a MÁV Biztosító az eladni tervezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási üzletága mellett más divíziójától is megválik, akkor egyfelől bevételre tehet szert, másfelől a tartalékhiány nagy részétől is megszabadul, a megmaradó állományhoz pedig a tartalékállomány és a szavatoló tőke is elégséges lehet.
Igaz, az is elképzelhető, hogy egyetlen vevő sem akad, aki átveszi a MÁV Biztosító állományát. A lapnak Binder István , a PSZÁF szóvivője mindenesetre optimistán nyilatkozott, mondván, az aspiráló társaságok előtt június közepéig megnyílik az az adatszoba, melyben az egyesület gazdálkodásáról szóló információkhoz juthatnak.
Csak hát nem keveset árulnak el a nyilvános adatok is: tavaly a biztosító 6,9 milliárd forintos bevételéből 5,9 milliárd forint származott a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási üzletágból.
Mindez azt jelenti, hogy e nélkül kérdéses lehet a további működés. Ha pedig bedől a MÁV Biztosító, az egyesület tagjai között lehet felosztani a megmaradt vagyont, csakhogy a kötelezős ügyfelek az állományátruházás után már nem lesznek azok, így nem érdekeltek abban, hogy akár csak 10 ezer forint erejéig is hozzájáruljanak a biztosító feltőkésítéséhez.
hirado
2008.06.04. 09:56