> A szociális segély visszavág? Halálos fenyegetés Monok polgármesterének

Az elmúlt napokban több alkalommal halálosan megfenyegették telefonon Szepessy Zsoltot, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok község független polgármesterét - írja a Népszabadság.
A fenyegetésekről Szepessy Zsolt a lapnak azt mondta: egy ismeretlen telefonáló azt mondta neki, hogy "agyonverünk", egy másik pedig azzal fenyegette meg, hogy "le fogunk lőni". A polgármester hozzátette: nem tesz feljelentést az ügyben, mert szerinte aki valóban bántani akarná, az nem jelentené be előre.
A fenyegetések valószínűleg kapcsolatban lehetnek azzal, hogy Monok képviselő-testülete a napokban úgy döntött: az önkormányzat szigorítja a szociális juttatások folyósításának feltételeit.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen már május 21-én döntés
született arról, hogy munkához kötik a szociális segélyek folyósítását. Az ottani rendelet alapján közterületi feladatot kell ellátniuk az érintetteknek és szintén ellenőrzik, hogy járatják-e iskolába, óvodába gyermekeiket.
hirado
2008.05.29. 09:41