
Eredménytelen lett a tordasi iskolaigazgató helyére kiírt pályázat. Egyik pályázó sem kapta meg a szükséges szavazatot az intézményfenntartó gyúrói és tordasi önkormányzat képviselő-testületétől.
A Tordason tartott ülés előtt tüntettek az iskolások szülei, és petíciót adtak át a polgármesternek. Így akarták megakadályozni, hogy a képviselők választása az egyébként esélyes Kosarasra Péter Ákosra essen. Azért tiltakoztak a szülők a középiskolai tanár és hadtörténész személye ellen, mert SS-egyenruhás fényképével megbotránkoztatta az ország közvéleményét tavaly.
Öt pályázat érkezett az igazgatói helyre, amelyet a régi igazgató nyugdíjba vonulása miatt hirdettek meg. Két pályázó visszalépett. Kosaras esélyes volt, mivel rendelkezett a szükséges végzettséggel, jó pályázatot adott be, és tíz éves vezetői gyakorlattal rendelkezett. Igazgatóhelyettes volt egy Budakeszi 12 évfolyamos középiskolában.
Egy aggódó szülő fordult a sajtóhoz, miután kiderült, hogy Kosaras is pályázik az igazgatói posztra. A hír elterjedése után botránnyá dagadt a tordasi iskolaigazgató-választás. A postaládákba szórólapokat dobtak be, amelyen Kosaras Péter Ákos fényképe és neve volt látható "német SS- katona" felirattal, és az iskolából is ilyen szórólapokkal tértek haza a gyerekek.
Kosaras Péter Ákos nyilatkozatban tette közzé: egy iskolai kiránduláson készült a fotó, amelyen a Hunyadi páncélosok egyenruháját viselte. A páncélosok a második világháborúban a német haderő mellett harcoltak a fronton. A magyar SS-nek nevezett alakulatot 1990 után magyar bíróság mentesítette a háborús bűnök vádja alól.
hirado
2008.05.23. 10:32