
A cég saját vezető beosztású munkatársaitól indul ki a bűntett a vállalatok sérelmére elkövetett bűncselekmények 22 százalékánál - derül ki egy németországi tanulmányból.
A fehérgalléros bűnözés a Westdeutsche Allgemeine Zeitung értékelése szerint még súlyosabbnak látszik, ha a középvezetői szintet is hozzáadjuk: ekkor már 40 százalékra tehető azoknak a bűncselekményeknek az aránya, ahol a felbujtó vagy az elkövető maga is a cég vezető beosztású alkalmazottja.
Az átlagos kár 1,8 millió euró, az átlagos elkövető 42 éves, férfi, és már 13 éve dolgozik az adott vállalatnál.
Magyarországon a cégek közel kétharmada vált valamilyen gazdasági bűncselekmény áldozatává 2005-2007 között. A PricewaterhouseCoopers egyik tanulmánya szerint egy-egy vállalat átlagosan közel kilenc gazdasági bűncselekményt szenvedett el a vizsgált időszakban.
A lopás és a hűtlen kezelés a leggyakoribb visszaélés, ez a társaságok felénél fordult elő, míg a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bűncselekmények a cégek több mint egynegyedét érintették. A korrupció és a megvesztegetés sem volt ritka, erről a megkérdezett 77 magyarországi piacvezető vállalat 17 százaléka panaszkodott.
Magyarországon a legsúlyosabb visszaélések tipikus elkövetői a 31-50 év közötti férfiak, közel kétharmaduk diplomás.
Kis György pszichológus, az Anima Polygraph ügyvezetője szerint a bűncselekmények több mint negyedét felső vezetők, ötödét pedig középvezetők követik el. Vagyis mindez - mint mondta - főleg a fehérgallérosok "sportja".
A PwC adatai alapján a gazdasági bűncselekmények elkövetői 2005-2007 között közel 4 milliárd forint veszteséget okoztak a hazai cégeknek. A megkérdezettek kétharmada szerint az őket ért súlyos kárból egyetlen fillér sem térült meg.
hirado
2008.05.19. 09:45