
A városi kórház működtetésének jövőjéről dönt ma helyi ügydöntő népszavazáson Kazincbarcika; Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnagyobb városának önkormányzata a település lakóinak voksaitól teszi függővé a gyógyintézmény további sorsát.
A város lakói arról döntenek: továbbra is az önkormányzat működtettesse-e a kórházat vagy azt külső befektetőre bízzák.
A helyi népszavazáson egyetlen kérdés áll a szavazólapon: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Kazincbarcikai Városi Kórház működtetési és vagyonkezelői jogát az önkormányzat átadja más cégnek vagy szolgáltatónak?" - ismertette Illés Pál városi jegyző.
A kazincbarcikai önkormányzat tavaly októberben írt ki először nyilvános pályázatot a városi kórház hosszú távú működtetése bérbeadására, ennek eredménytelensége miatt november 30-án ismételten megpályáztatta az intézményt. Végül hárman adtak be ajánlatot, a budapesti székhelyű HospInvest Zrt., a Debreceni Egyetem, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint vele közösen a Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft.
Eredményt nem hirdettek, mert időközben hat önkormányzati képviselő helyi népszavazást kezdeményezett, a képviselőtestület pedig ezt egyhangúlag megszavazta.
A vasárnapi szavazás akkor lesz érvényes, ha legalább 12.846-an elmennek voksolni a névjegyzékben szereplő 25.690 szavazásra jogosult közül és akkor eredményes, ha legalább 6.423-an a megfogalmazott kérdésre azonos választ adnak.
Önkormányzati képviselőket és polgármestert választanak ma a Veszprém megyei Papkeszi községben - tájékoztatta Fodor Krisztina, a település körjegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
A kilenc képviselői helyre húszan, a polgármesteri tisztségre pedig heten pályáznak - mondta a körjegyző, megjegyezve, hogy valamennyi jelölt függetlenként indul.
A helyi választási iroda vezetőjének tájékoztatása szerint a községben azért kell időközi választást tartani, mert a képviselő-testület februárban feloszlatta magát, mivel nem tudott együtt dolgozni a polgármesterrel. Csete Kálmán polgármester ugyanis a testület felszólítására nem volt hajlandó lemondani - tette hozzá a körjegyző, megjegyezve, hogy a település eddigi vezetője ezúttal is "versenybe száll" a tisztségért.
A névjegyzéken 1247 választópolgár szerepel - közölte Fodor Krisztina.
Polgármestert és képviselőket választanak ma a Veszprém megyei Somlóvecse községben - tájékoztatta Harczi Lívia, a település körjegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
A polgármesteri tisztségre hárman pályáznak: ketten függetlenként, egyikük pedig a Magyarországi Zöld Párt jelöltjeként. Az öt képviselői helyért nyolc független jelölt indul - tette hozzá a körjegyző.
Közlése szerint a faluban azért kell időközi választást tartani, mert a polgármester hosszú ideje betegállományban van, lemondani viszont nem kívánt a tisztségről, ezért a testület februárban feloszlatta magát. Az eddigi polgármester nem indul újra a tisztségért.
A Somló-hegynél lévő kicsi faluban a névjegyzéken 90 választópolgár szerepel - jegyezte meg a körjegyző.
Polgármestert választanak ma a Somogy megyei Tabon.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a polgármesterek jogállásáról szóló törvény szerint január 9-én megszűnt Schmidt Jenő (Fidesz) polgármesteri tisztsége egy bírósági ítélet alapján.
A voksoláson a közel ötezer lakosú város 3.955 választásra jogosult állampolgára vehet részt reggel 6 órától este 19 óráig.
A polgármesteri tisztséget 2002 óta betöltő Schmidt Jenő az egyetlen jelölt, aki megválasztása esetén - csakúgy mint eddig - főállású polgármesterként tevékenykedik.
A polgármestert azért marasztalta el a bíróság, mert a helyi újágban a város volt jegyzőjével kapcsolatosan - név nélkül - úgy fogalmazott, hogy "etikátlanul viselkedett". Ennek a véleményének a bíróság álláspontja szerint magánemberként igen, polgármesterként azonban nem adhatott volna hangot.
Schmidt Jenő a rágalmazás vétsége miatt kirótt hatvanezer forint pénzbírságot befizette és ezzel minden jogkövetkezmény alól mentesült, azaz büntetlen előéletű, így nincs akadálya annak, hogy az időközi választáson ismét elinduljon a polgármesteri tisztségért.
Időközi polgármester-választást tartanak ma Szellőn, mert a baranyai település korábbi első embere lemondott posztjáról.
A polgármesteri székért négy független jelölt, Herendi Rita, Katics Józsefné, Lakatos János László, és Wesz Józsefné verseng, rájuk a 163 lelket számláló Szellő 131 választópolgára reggel hat és este hét óra között, egy szavazókörben adhatja le voksát.
Az időközi választásra azért kerül sor, mert Szondi Imre polgármester a közelmúltban bejelentette: egészségi okokból megválik tisztségétől.
Időközi polgármester-választást tartanak ma a baranyai Lothárdon a település korábbi első emberének halála miatt.
A polgármesteri székért két független jelölt, András Gézáné alpolgármester és Szakos Roland vállalkozó verseng, rájuk a 284 lelket számláló Lothárd 239 választópolgára reggel hat és este hét óra között, egy szavazókörben adhatja le voksát.
Csobán Ferenc polgármester a közelmúltban hunyt el.
hirado
2008.05.18. 17:07