
Némileg visszafogott kezdés után végül meggyőző fölénnyel védte meg tizedszer is világbajnoki övét Erdei Zsolt (28–0–0, 17 K. O. – T. K. O.) a WBO-ranglista 4. helyén álló amerikai DeAndrey Abron (15–1–0, 10) ellen. A drezdai gálán „Madár” egyhangú pontozással győzött, mindhárom pontozó 119–109 arányban látta jobbnak.
Az elején visszafogottan bokszolt mindkét bunyós, így aztán nem mondhatni, hogy ütészáport láthatott volna a drezdai Bajnokok Éjszakájára összegyűlt közönség.
A későbbiekben is csendesen csordogált a mérkőzés, bár Erdei ballal többször is remekül találta el a hórihorgas, nála 13 centivel magasabb Abront.
Erdei kihívója a nyolcadik menetben kezdett fáradni, lelassult, és ezt Erdei jól ki tudta használni, balegyenesein kívül már horgokkal és felütésekkel keserítve ellenfele életét.
Abron a tizedik menetben végső rohamra indult, de különösebben már ez sem tudott segíteni rajta: a magyar világbajnok könnyedén szerelte le kísérleteit, és egyre nagyobb fölénybe került, több ütése is nagyon tisztán talált.
Az utolsó menetre gyakorlatilag már csak annyi kérdés maradt, hogy kiütéssel ér-e véget a címmérkőzés, de ezt „Madár” nem erőltette, így végül egyhangú pontozással, az összes bírónál 119–109-es eredménnyel védte meg tizedszer is világbajnoki címét.
„Minek csináljak többet, minek kockáztassak? Jól bokszoltam, gyors voltam bal kézzel. Ennyi kellett. Ez volt a feladatom, ezt a meccset kellett megnyernem. Készen állok a kihívásokra. Az Universum dolga a szervezés, az enyém az, hogy jól felkészüljek, és a legjobbamat nyújtsam” – nyilatkozta a mérkőzés után.
nemzetisport.hu
2008.04.26. 23:59