
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2007-es költségvetési javaslathoz benyújtott, kormány által támogatott módosító javaslatokat.
Az előterjesztő által támogatott módosító javaslatok közül 204 igen, 152 nem szavazattal fogadta el a parlament azokat az indítványokat, amelyek esetében a frakciók nem kértek külön szavazást. Ezek döntő többsége az önkormányzati gazdálkodást érinti. A parlament elfogadta azokat a kormány által támogatott módosító indítványokat is, amelyekről külön szavazást kértek a frakciók.
Döntés született arról, hogy a regionális fejlesztési tanácsok a felzárkóztatási támogatást a régiókhoz tartozó leghátrányosabb kistérségekből érkező pályázatok között, az egyes kistérségek lakosságának arányában osztják el. Erről az SZDSZ kérte a különszavazást.
A KDNP által külön szavazásra kért és elfogadott módosító indítvány alapján az állami támogatást nemcsak azok az önkormányzatok vehetik igénybe, amelynek területén 2006. december 1-jén köztestületi, önkéntes tűzoltóság működött, hanem azok is, amelyeknek a működéséről az önkormányzati és területfejlesztési miniszter 2006. december 31-ig döntött. Ezzel együtt emelkedik a köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása is.
A Fidesz külön szavazást kért arról az indítványról, amely szerint a Kutatási és Innovációs Alapból egymilliárd forintot a gazdaságban hasznosuló innovációt megalapozó alapkutatási pályázatok támogatására kell fordítani.
A KDNP kérésére külön szavaztak a politikusok arról, hogy csökkenjenek a Miniszterelnöki Hivatal lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó és a dologi kiadásai. Ezzel együtt módosító indítványt fogadott el az Országgyűlés a Baptista Szeretetszolgálat támogatásáról.
Az MDF külön szavazást kért arról, hogy egymilliárd forinttal támogassák a kerékpárutak építését, ezt a pénzt az útpénztárból csoportosítják át.
hirado
2006.12.19. 09:39