
Már van gyanúsítottja az átcímkézési ügynek. A rendőrség délelőtt hallgatta ki a M.E.G.A.-cégcsoport osztrák vezetőjét. Stephan Fischer tanúként érkezett, de gyanúsítottként távozott a rendőrség Teve utcai székházából. Közben az Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója szerint állandó nyomozócsoportot kéne felállítani, mert az utóbbi botrányok már nem élelmiszerbiztonsági esetek, hanem bűnügyek. Egymás után találnak az uniós országokban illegális raktárakat, kisebb-nagyobb bűnszövetkezetek foglalkoznak a jó üzlettel, vagyis az olcsón vett hulladék átcímkézésével.
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen a M.E.G.A.-cégcsoport osztrák tulajdonosát. A kihallgatás előtt Stephan Fischer a Híradónak azt mondta, a cégcsoport világmárkákat forgalmaz és nem hoztak be Magyarországra lejárt szavatosságú árut. Az osztrák férfi ügyvédje "megalapozatlannak és légből kapottnak" nevezte a vádakat. Zamecsnik Péter hangsúlyozta: védence visszautasítja a magyar hatóságok feltételezéseit.
Az osztrák tulajdonos kedden közleményben azzal védekezett, hogy ők csak a nálunk használatos dátumformát akarták használni, ezért mosták le az eredetit. Ennek viszont ellentmond, hogy a legtöbb terméken az átírt szavatossági idő is a magy artól eltérő formátumú. A csaknem öt órán át tartó kihallgatás után Stephan Fischer szabadon távozhatott a rendőrségről.
Harc az átcímkézők és hamisítók ellen
A banánhéj "a legintelligensebb csomagolás". A gyümölcs héja ehető, véd és látszik, ha már romlott. Ehhez hasonló csomagolóanyagot fejlesztenek a kutatók, mert az élelmiszerbiztonsággal fogalakozó szakemberek rájöttek: a hamisítókkal és átcímkézőkkel így lehet felvenni a versenyt.
Az elmúlt évek botrányai - így a paprika, tojás, disznósajt, szalmonellaás kolbász, újracímkézés nem csak magyar jelenség. Az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi szóvivője azt mondja, hogy például a mostani M.E.G.A.-botrányhoz hasonlóan nemrég illegális raktárakat találtak Észak-Írországban, Dániában és Németországban is. Egész Európában megjelent az új iparág: jó üzlet az olcsón vett hulladékot kis manipuláció után drágán eladni.
Ezek már nem élelmiszerbiztonsági ügyek, hanem bűnügyek. Így kommentálta a történteket a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója, aki örül, hogy most a rendőrség is vizsgálja a M.E.G.A-ügyet, de szerinte az ilyen esetek miatt állandó nyomozócsoport kéne. Úgy véli, a botrányokról sokat, felelősökről keveset hallani.
Dagad a M.E.G.A.-botrány
Közben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közzétette azoknak a termékeknek a listáját, amelyek szavatossági idejét az állategészségügyi hatóság szerint kétséget kizáróan meghamisították a M.E.G.A.-cégek törökbálinti raktáraiban. A listán 157 fajta élelmiszer, köztük 39 féle húskészítmény, 76 féle éde sség és 9 féle tejtermék szerepel.
hirado
2006.12.14. 09:46