HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kormány-átalakítás: három-négy miniszter mehet

t: 167

Kormány-átalakítás: három-négy miniszter mehet

Csak a tavaszi MSZP-s és SZDSZ-es tisztújítás után alakítja át kormányát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - a Népszava szerint kormányzati személyi kérdésekben egyelőre ennyi biztos.

A napilap szerint a távozásra leginkább esélyesek listáját a köztévé ostromát követően lemondását benyújtó Petrétei József vezeti, mert noha az államreform most következő jogi és állami feladat-ellátási deregulációs folyamatainak levezénylése testhezálló feladat lenne az igazságügyi miniszternek, elképzelhető, hogy posztja szabad demokrata zsákmány lesz.

Veres János talpára azért kötnének útilaput, mert bár 2004-ben, amikor ő is miniszterelnök-jelölt volt, az MSZP-ben jelentős táborral rendelkezett, mostanra azonban apadóban a támogatottsága. Az újság szerint ha a tavaszi kongresszuson nem kerül be az elnökségbe, megválnak tőle.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter kétségkívül sokat teljesít, ám fölösleges konfliktusokat gerjeszt, és Kuncze Gábor pártelnök visszavonulása után nem lesz, aki megvédje, ezért kerülhet könnyen lapátra.

Az "örök túlélő" Lamperth Mónika pártbéli támogatottsága csökken, és elképzelhető, hogy Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos miniszteri kinevezése miatt kell tartania a távozástól.

Fodor Gábor SZDSZ-elnökké választása Kóka János gazdasági miniszterségének végét jelentheti, bár akadnak olyanok is, akik szerint a Fodor megválasztásával az SZDSZ-ben belső ellenzékbe kerülő jelenlegi többség "ellensúlyként" tarthatja a helyén Kókát.

hirado

2006.12.11. 09:24

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek