
Párbeszédre és együttműködésre van szükség a politikai élet szereplői között, de nem elég szép szavakat mondani, konkrét tárgyalásokra van szükség - mondta Dávid Ibolya a Nap-keltében.
Az MDF "nagyon örült" a miniszterelnök kezdeményezésének, hogy a pártok elnökei találkozzanak és vitassák meg: kinyitják-e a magyar munkaerőpiacot a januártól uniós tagország Románia és Bulgária polgárai előtt - mondta Dávid Ibolya, és megerősítette, hogy pártja biztosan ott lesz a találkozón.
Részt vesz az MDF képviselője azon a megbeszélésen is, amelyre Gyurcsány Ferenc az Európa Parlament magyar képviselőit hívta. Ennek a tárgyalásnak az időpontját januárra halasztották. A Fidesz már a javaslat elhangzása után bejelentette: nem akar beszélni a miniszterelnökkel.
Dávid Ibolya "második határnyitásnak" nevezte, hogy Magyarország a jövő év végétől bele kerül az úgynevezett schengeni egyezménybe, a magyar polgárok útlevél és ellenőrzés nélkül utazhatnak bárhová az unióban.
A pártelnök szerint pártja minden kérdésben önálló, értékelvű, kiszámítható politikára törekszik. Az a véleménye, hogy az ország dolgait "a parlament falain belül" kell megbeszélni. "Ahogy csökken az igény a populizmusra, úgy nő az MDF támogatottsága" - vélte Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum szerint az érzelmi politizálás "kipukkadt" az elmúlt fél évben, helyére egyre inkább az érvelés és a meggyőzés kerül - fejtette ki a politikus.
hirado
2006.12.06. 09:56