HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Demszky a kormánynál fog kopogtatni a drasztikus a távhőemelés miatt

t: 96

Demszky a kormánynál fog kopogtatni a drasztikus a távhőemelés miatt

Jelentős szociális megrázkódtatás nélkül nem hajtható végre a távfűtés díjának január elsejétől esedékes egylépcsős emelése, ezért a főváros még a héten tárgyalásokat kezdeményez a kormánynál, több ütemű díjemelést szorgalmazva - jelentette ki kedden Demszky Gábor főpolgármester egy háttérbeszélgetésen.

A Főtáv Zrt. számításai szerint a cégnek 14 milliárd forint kieséssel jár a gázártámogatás megvonása, emiatt a semmilyen árkiegészítésre sem jogosultak körében 44,6 százalékkal drágul a távfűtés és a melegvízszolgáltatás.

A Városháza vezetése egyetért azzal, hogy szociális alapon történjék a kompenzáció, de ekkora drágulást egy lépésben képtelenség végrehajtani - mondta Demszky.

Demszky Gábor kedden reggel hat megyei jogú város vezetőivel konzultált, ezután döntött úgy, hogy még a héten tárgyalásokat kezdeményez a kormánynál, több ütemű díjemelést szorgalmazva. Ha sikertelenül járnak, akkor 2007-ben Budapesten várhatóan kétszer 25 százalékos drágulást fognak végrehajtani. Ennek terhét még képes kigazdálkodni a Főtáv - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Az elnyújtott áremelés országosan 10 milliárd, ebből Budapest számára 3,5 milliárd költségvetési többletet igényelne.

Budapesten a 227 ezer lakás 31 százalékában élők lesznek jogosultak teljes körű támogatásra, sőt, ők még 1,2 százalékkal kevesebbet is fognak fizetni januártól. Majdnem minden ötödik háztartásban azonban többet keresnek havi nettó 93 ezer 906 forintnál, ők semmilyen támogatásban sem részesülhetnek. Még az 53 ezer és 67 ezer közötti jövedelműek is az inflációt meghaladó, 7 százalék drágulásra számíthatnak.

Külön probléma, hogy az önkormányzatok szerint annyira bonyolult a támogatási kérelem űrlapja, hogy sokan fogják hibásan kitölteni, ráadásul még ki sem mentek a blanketták. Emiatt igen valószínű, hogy a várhatóan másfélmillió űrlapot nem fogja tudni időben feldolgozni, és a pénzt átutalni az államkincstár - mondta Győri Péter szakértő. Vagyis akár hónapokig elhúzódhat, mire a jogosultak megkapják a támogatást, addig azonban nekik is ki kell fizetniük a 44,6 százalékkal megemelt díjat.

hirado

2006.12.05. 14:13

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek