
Hárommillió forintért vásárolhatta meg 71 négyzetméteres szolgálati lakását nyugdíjba vonulása előtt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) volt gazdasági igazgatója - tudta meg a Magyar Nemzet. A tárca sajtóosztálya megerősítette az információt, a tranzakciót előbb törvényesnek nevezte, majd arról tájékoztatott, hogy a miniszter az ügyben elrendelte a vizsgálatot.
Huber Miklós helyettes államtitkári besorolásban ami egyebek mellett szolgálatiautó-használati jogosultsággal is járt a gazdálkodási-költségvetési feladatokat irányította a Persányi Miklós (SZDSZ) vezette környezetvédelmi tárcánál. Feladatkörét a Gyurcsány-féle megszorítócsomag révén megvalósuló létszámcsökkentés, illetve átszervezés miatt Dióssy László államtitkár vette át.
Huber Miklósnak az ingatlan-adásvétel időpontjában még bajai állandó lakcíme volt, a szolgálati lakást a budapesti minisztériumi munkavégzéséhez biztosította neki a tárca. A 71 négyzetméteres szolgálati lakás egy IV. kerületi, Virág utcai társasház első emeletén található. A társasházi lakást júliusban teljesen felújítva adták el a KVVM volt gazdasági igazgatójának, a polgári napilap úgy tudja, még az ajtókat is kicserélték. A felújítás költségeit a minisztériumnak végzett munkaként számolták el.
hirado
2006.11.28. 09:30