
Az októberi 36-ról novemberre 37 százalékra nőtt az MSZP támogatottsága a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók körében, míg a Fidesz támogatottsága 53-ról 51 százalékra csökkent, az SZDSZ 3, az MDF 4, a KDNP 1, a MIÉP pedig 2 százalékot tudhat magáénak - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.
A két nagy párt között szeptemberben 20 százalékpontos különbség mutatkozott (a Fidesz 54, az MSZP 34 százalékon állt), a nagyobb ellenzéki párt előnye mostanra 14 százalékpontra apadt, miként az összes választókorú körében mért 12 százalékpontos szeptemberi Fidesz-előny is 7 százalékpontra fogyott novemberre. Utóbbi körben szeptemberben 22 százalék szavazott volna a szocialistákra, most ez az arány 25 százalék, a fiatal demokratákra pedig a szeptemberi 34 százalék helyett most mindössze 32 százalék.
A liberálisokra és a fórumra jelenleg egyaránt a választók 3-3, a kereszténydemokratákra és a MIÉP-re pedig 1-1 százaléka adná voksát. A bizonytalan szavazók aránya 34 százalék. Az MSZP-táborán belül az elmúlt hónaphoz képest 40-ről 50 százalékra növekedett azok aránya, akik bíznak a választási győzelemben, és miközben a párt szimpatizánsainak 45 százaléka gondolta azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok, most ez az arány 32 százalék.
hirado
2006.11.27. 11:07