HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kedd Este exkluzív - Gergényi kitálalt!

t: 128

Kedd Este exkluzív - Gergényi kitálalt!

Elfogulatlan volt az MTV-székháznál történteket vizsgáló ötfős bizottság - mondta az országos rendőrfőkapitány Az Estében. Bene László arra a tízoldalas kiegészítésre reagált, amelyet Gergényi Péter csatolt a jelentéshez, és amely szerint a dokumentum nem lehetett objektív, mert Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitány, a bizottság vezetője a budapesti rendőrfőkapitányi posztra pályázik.

A tízoldalas válaszban Gergényi Péter érdemben vitatkozik a rendőrségi jelentéssel és kategorikusan visszautasít minden, a bizottság által megfogalmazott vádat. Mint írja, "a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az egy előre felállított hipotézis beigazolását célozza".

Az országos rendőrfőkapitány szerint "kifogástalan a kapcsolat" a vezető rendőrtábornokok között. Bene László a Nap-keltében többször is azt hangsúlyozta, hogy a televízió elleni támadás éjszakájának vizsgálata szakmai kérdés és "nagyon sajnálja", hogy a vizsgálóbizottság jelentését személyi találgatásokra használják. Mint mondta, szakmai kérdésekben természetes, hogy előfordulnak nézetkülönbségek, de ő maga valamint a két másik tábornok hosszú ideje kiválóan dolgozik együtt. A budapesti főkapitány Ignácz tábornokot érintő kritikájára Bene nem reagált. Az országos rendőrfőkapitány megismételte: ő maga "nem hátrált ki" Gergényi Péter mögül. Bár a budapesti főkapitány követett el hibákat, de a történtek " az alkalmasságát nem kérdőjelezik meg". "A rendőrségnek nyugalomra van szüksége, hogy munkáját végezni tudja" - mondta az országos főkapitány, aki bejelentette, hogy még ezen a héten nyilvánosságra hozzák Gergényi tábornoknak a bizottsági jelentést kritizáló véleményét is.

Gergényi állította, hogy semmilyen információjuk nem volt arról, hogy mi készül a televíziónál, és ahogy a levélben fogalmazott, a rendőrség által soha nem tapasztalt háborús helyzetre lehetetlen volt felkészülni. Arra, hogy a vizsgálat miért ennek az ellenkezőjét állapította meg, a műsor birtokába jutott dokumentum szerint a budapesti rendőrfőkapitány azt írta: "szerény véleményem szerint nem várható el objektív és elfogulatlan véleményalkotás olyan főkapitánytól, aki az elmúlt évek során nem titkoltan a budapesti rendőr-főkapitányság vezetői beosztására pályázik". Vagyis, Gergényi Péter szerint a vizsgálatot végző bizottság vezetője, Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitány szívesen lenne fővárosi rendőrfőkapitány - hangzott el a műsorban.

A jelentés azon megállapításával kapcsolatban, hogy a rendőrök ötletszerűen, önállóan harcoltak a székház ostromakor, Gergényi Péter válaszában azt írja: "Elfeledkezik a bizottság arról a több ezer megvadult tüntetőről, akiknek jelentős erőfölényük miatt valóban sikerült az egységeket megbontani és egymástól elszakítani. Így nyilvánvaló, hogy nem is lehetett köztük az adott helyzetben kommunikáció". Gergényi egyszersmind visszautasította, hogy nem volt jó a műveleti terv, mert nem számolt a Szabadság térrel, mint lehetséges helyszínnel. A budapesti főkapitány szerint ugyanis aznap annyi helyszínt kellett biztosítani, hogy mindennel nem lehetett számolni. A vizsgálóbizottság szerint hiba volt, hogy nem küldték át a Szabadság térre a Kossuth téren lévő két századnyi rohamrendőrt. Gergényi Péter erre válaszában úgy reagált: "melyik parancsnok vállalta volna fel azt a felelősséget, hogy látva a Szabadság téren kialakult, soha nem tapasztalt helyzetet, meggyengíti a Parlament védelmét?"

Bene László a kiegészítést úgy kommentálta, hogy az öt főből - három rendőrtábornokból és két külső szakértőből - álló bizottság elfogulatlan volt. "Úgy gondolom, hogy ez a grémium, ez az ötfős bizottság elfogulatlanul, objektíven vizsgálta meg a tényeket, és ha valaki ezt a jelentést megismeri, illetőleg ismerné a többi rendelkezésre álló információt, akkor nem biztos, hogy ugyanez lenne a véleménye" - jelentette ki.

A vizsgálóbizottság megállapította, hogy szakmai hiba volt az, hogy Gergényi Péter nem oszlatta fel a Kossuth téri rendezvényt, holott az a gyülekezési törvény hatálya alá tartozott. Erre Gergényi Péter azt válaszolta, hogy nem a gyülekezési törvény, hanem a választási törvény vonatkozott a rendezvényre, amit nincs joga a rendőrségnek feloszlatni. Bene László ezzel kapcsolatban elmondta: a bizottság az eredmény és minden körülmény ismeretében állapította meg, hogy a rendezvény mégis inkább a gyülekezési törvény hatálya alá tartozott volna, és a rendőrségnek e szerint kellett volna eljárnia.

Gergényi hibázott, de maradhat

Az országos rendőrfőkapitány kedden sajtótájékoztatón kommentálta a vizsgálóbizottság jelentését. Itt Bene László azt mondta, Gergényi Péter válaszát átadta a jelentést készítő bizottságnak, hogy tekintsék át és véleményezzék azt. Az országos főkapitány azt mondta, még ezen a héten közzéteszik a bizottsági jelentést és a budapesti főkapitány véleményét is.

Bűncselekményt, szabálysértést vagy fegyelmi vétséget nem követett el Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitány a Magyar Televízió ostroma idején, szakmai hibát azonban igen, de ez nem olyan súlyú, ami megkérdőjelezné vezetői alkalmasságát - nagyjából így foglalható össze Bene László országos rendőrfőkapitány értékelése a szeptember 18-án történtekről. Mint mondta, néhány alacsonyabb beosztású parancsnok felelősségét tovább vizsgálják, például annak az alezredesnek a tevékenységét, aki - miután a Szabadság téri helyszín parancsnokának nevezték ki - többször is körbejárta az MTV épületét, a védelem irányítását azonban nem vette át.

A Népszava megbízható forrásai szerint Bene bejelentése alapján erősen valószínűsíthető, hogy végül a budapesti főkapitány helyettese, Lapid Lajos dandártábornok viszi el a balhét, Gergényi Péter szerint azonban ez az értesülés reflexióra sem érdemes. Bene a történtekből azt a következtetést vonta le, hogy a csapaterős bevetéseket irányító parancsnokokat külföldön kell továbbképezni, és a jövőben német rendőrtiszteket hívnak tapasztalatcserére. A koordinációs zavarok kiküszöbölésére gyakrabban tartanak vezetési-irányítási gyakorlatot a parancsnoki karnak, emellett korszerűsítik a rendőrök védőfelszereléseit - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány.

A Fidesz szerint az MTV-székház ostromáról készült jelentés alapján távoznia kellene posztjáról a budapesti rendőrfőkapitánynak, az országos rendőrfőkapitány helyszínen eljárt helyettesének, a rendészeti miniszternek és a miniszterelnöknek is.

Itt elolvashatja mindazt, ami Az Estében elhangzott!

A műsorvezető Baló György: Szombaton volt két hónapja, hogy megostromolták és elfoglalták az MTV székházát. Hogy ez hogyan történhetett meg, annak kiderítésére a rendőrég belső vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat, amint tudják elkészült, és az abban szereplő nevek nélkül nyilvánosságra került. A dokumentumról már elmondta véleményét az országos rendőrfőkapitány, nem beszélt viszont egy másik dokumentumról, ami Az Este birtokában van, terjedelme 10 oldal és, amely Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány véleménye a vizsgálatról. Következik Bene László képben, hangban és Gergényi Péter a birtokunkba került dokumentum alapján.

Riporter: Rövidesen súlyos válság bontakozhat ki a rendőrség felső vezetésében. mára ugyanis kiderült, hogy a Magyar Televízió ostromát teljsen másképp látja az országos- és a budapesti rendőrfőkapitány. Az ostromról készült jelentés tegnap a nélkül látott napvilágot, hogy tartalmazta volna a budapesti főkapitány véleményét a történtekről. Az Este azonban megszerezte Gergényi Péter állásfoglalását, amelyben a Vasprefektus kategorikusan visszautasít minden vádat, amit a vizsgálóbizottság megfogalmazott. Mielőtt ezt ismertetnénk, idézzük Bene László országos főkapitányt, aki ma délelőtt először beszélt a nyilvánosság előtt Gergényi Péter felelősségéről.

- Bene László, országos rendőrfőkapitány:Gergényi tábornok urat sem bűncselekmény gyanúja, sem szabálysértés, sem fegyelemsértés gyanúja az ő esetében nem állapítható meg. De vannak olyan, történtek olyan szakmai hibák, ami neki adott esetben felróhatók.

- R.: A hivatalos jelentés szerint a TV ostrománál gyakorlatilag kaotikus összevisszaságban cselekedtek rendőri erők.

- Magyar István, alezredes, adjunktus, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem: Nem volt kellő helyzetértékelésm, ezeknek az elemzése nem történt meg folyamatosan, és így olyan információhiányos helyzet keletkezett, hogy a vezetők nem tudtak olyan dolgokra reagálni, illetve olyan intézkedéseket foganatosítani, ami megkönnyítette volna a csapaterőnek az összehangolt műveleteit.

- R.: A TV ostroma idején a vizsgálóbizottság szerint egyértelműen Gergényi Péter volt a főparancsnok, következésképp a főfelelősség az övé. A jelentés megállapította, hogy azon az éjszakán semmi sem úgy működött, ahogy kellett volna. Gergényi szerint azonban a vizsgálóbizottság az, ami nem működött megfelelően.

"A jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az egy előre felállított hipotézis beigazolását célozza."

- R.: Gergényi Péter szerint azon az éjszakán mindent megtettek, ami emberileg megtehető volt. Mint írja, semmilyen információjuk nem volt arról, hogy mi készül a tévénél, és ahogy fogalmazott, a rendőrség által soha nem tapasztalt háborús helyzetre lehetetlen volt felkészülni. Hogy a vizsgálat ennek mmiért az ellenkezőjét állapította meg, arról a főkapitánynak markáns véleménye van.

"Szerény véleményem szerint nem várható el objektív és elfogulatlan véleményalkotás olyan főkapitánytól, aki az elmúlt évek során - nem titkoltan - a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői beosztására pályázaik..."

- R.: Vagyis Gergényi szerint a vizsgálat vezetője, Ignácz István dandártábornok szívesen elfoglalná a budapesti rendőrkapitányi posztot. A vizsgálat szerint az ostrom alatt az volt az egyik legnagyobb baj, hogy a rendőri egységek ötletszerűen, önállóan harcoltak, a többi egységről pedig semmit sem tudtak. Gergényinek erre is van magyarázata.

"Elfeledkezik a bizottság arról a több ezer megvadult tüntetőről, akiknek jelentős erőfölényük miatt valóban sikerült az egységeket megbontani és egymástól elszakítani. Így nyilvánaló, hogy nem is lehetett köztük az adott helyzetben kommunikáció."

- R.: Gergényi azt a vádat is visszautasítja, hogy a műveleti terv nem volt jó, mivel nem számolt a Szabadság térrel, mint lehetséges helyszínnel. A főkapitány szerint aznap éjjel annyi helyszínt kellett biztosítaniuk, hogy mindennel nem lehetett számolni. A tegnap nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint hiba volt, hogy a Kossuth téren várakozó két századnyi rohamrendőrt nem küldték át az alig néhány száz méterre lévő Szabadság térre. Az Este által megszerzett Gergényi-jelentés viszont ezt tartalmazza.

- "...Melyik parancsnok vállalta volna fel azt a felelősséget, hogy látva a Szabadság téren kialakult soha nem tapasztalt helyzetet, meggyengíti a Parlament védelmét."

- R.: Gergényi Péter összességében visszautasítja, hogy a Magyar Televíziónál kudarcot vallottak volna, hiszen a helyzet hajnalra rendeződött. Ennek ellenére a Katonai Ügyészségen nyomozás indult előljárói gondoskodás elmulasztása miatt.

- Ács Tibor, szóvivő, Katonai Ügyészség: Ez egy egyéves büntetési tétellel fenyegetett katonai vétség alapesetben.

- R.: Az est pikantériája, hogy a nyomozást valójában a Országos Rendőr-főkapitányság folytatja le saját emberei ellen. A törvény szerint ugyanis katonai jellegű bűncselekményeknél a parancsnok joga, hogy lefolytassa az eljárást.

Műsorvezető: Az Este vendége Bene László, országos rendőrfőkapitány, jó estét kívánok. Tábornok úr, először is szögezzük le, hogy ez a mostani beszélgetés ez a Magyar Televízió ostromával foglalkozik, és azzal kapcsolatos jelentéssel, nem foglalkozik a következő napokkal, október 23-ával, amelyet önök is vizsgálnak, egy kormánybizottság is vizsgál és mások is vizsgálnak. Erről majd gondolom, hogy később. Ez az egyik. A másik, hogy, ha már itt vagyunk, hallottam, hogy nehezményezi, hogy állandóan fejeket, meg neveket kérnek öntől számon, hogy mondjon fejeket, meg neveket, nekünk nem ez a tervünk. Az első kérdésem, hogy ismeri-e a főkapitány, a budapesti főkapitány úr véleményét?

- B.L.: Természetesen ismerem, én kértem tőle ezt.

- Mv.: Tehát ön ismeri ezt a dokumentumot.

- B.L.: Ismerem.

- Mv.: Akkor ugye két dolog hozzá tartozik még, mindenképpen ahhoz, amit a kollégám idézett. Az egyik az az, hogy Gergényi Péter ennek a jelentésnek a végén hivatalosan is elfogultságot jelent be, a rendőrség belső vizsgálatának vezetője, Ignácz tábornok úr ellen. Azt mondja, hogy nem lehetett elfogulatlan. Erről ön mit gondol?

- B.L.: A vizsgálóbizottság öt főből állt, és valóban Ignácz tábornok úr volt a vezetője. Három rendőrtábornok volt Ignácz úrral együtt a bizottság tagja és két külső szakértő. Egy fő a Nemzetvédelmi Egyetemről, egy pedig a Rendőrtiszti Főiskoláról, mind a ketten tanárok. És ezeknek a szakterületeknek a szakértői, oktatói. Én úgy gondolom, hogy ez a grémium, ez az 5 fős bizottság elfogulatlanul, objektíven vizsgálta meg a tényeket, és, ha valaki ezt a jelentést megismeri, illetőleg ismerné a többi rendelkezésre álló információt, akkor nem biztos, hogy ugyanez lenne a véleménye.

- Mv.: Azt is mondja, vagy azt is írja, a budapesti rendőrfőkapitány, hogy ön ugye igazoltan távol volt abban az időben, méghozzá másfél kontinenssel arrébb, ennek értelmében és ennek alapján a legmagasabb rendőri vezető az ön helyettese volt, Szabadfi tábornok úr, aki, ha jól értem, akkor nem is kapott ebből a jelentésből. Nem is kérdezték meg a véleményét. Amikor készült. Ezt írja Gergényi Péter.

- B.L.: Szabadfi tábornok úr véleményét megkérdeztük, mert a vizsgálat során 51 főt hallgatott ki a bizottság, közöttük Gergényi tábornok urat és Szabadfi tábornok urat is.

- Mv.: De, hogy a jelentést nem küldték el neki. Miután elkészült, hogy ő is mondja meg, hogy mit gondol róla.

- B.L.: Szabadfi úr ennek a jelentésnek a tartalmát ismeri.

- Mv.: Értem. A következő, amit mond a budapesti rendőrfőkapitány úr az az, hogy igazából ugye azt szokták mondani, vagy azoknak a szemére vetni, hogy nem oszlatta fel, vagy nem oszlattatta fel azt, ami a Kossuth téren zajlott, ő azt mondja, ezt nem is tehette volna meg, hiszen nem a gyülekezési törvény, hanem a választójogi törvény vonatkozott arra, ami a Kossuth téren volt, választási rendezvény volt, nincs a rendőrségnek jogában azt feloszlatni.

- B.L.: A szeptember 18-i események kapcsán ebben a kérdésben a rendőri vezetők között és jogi szakértők között is véleménykülönbség alakult ki, egy vita zajlott. Végeredményben a végső konklúzió az volt akkor, hogy ez a választási törvény hatálya alá tartozó rendezvény és úgy kell kezelni. A bizottság ennek ellenére azért írta le ezzel ellentétes véleményét, mert ma már ismerjük az eredményt és ismerünk minden körülményt. És ezek alapján tudta megállapítani, hogy akkor a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó volt a rendezvény és annak megfelelően kellett volna eljárni.

- Mv.: Mindösszesen önnek mi lesz a dolga a főkapitány úr jelentésével? Ezzel az írással, amiből itt idéztünk?

- B.L.: A főkapitány úr jelentését én az összes többi anyaggal együtt tanulmányoztam. Ezt a jelentést Gergényi tábornok úrtól én kértem és eredetileg nem azzal a szándékkal, hogy ezt a nyilvánossággal megismertessük.

- Mv.: Mert?

- B.L.: Az eredeti jelentést sem kellett volna megismertetnünk feltétlenül a nyilvánossággal, mert sehol a világon nem szokás rendőrségi belső vizsgálatok anyagait nyilvánosságra hozni. Azért tettem meg azt, hogy nyilvános, tehát azért döntöttem úgy, hogy nyilvánosságra kerüljön, mert olyan közérdeklődésre számot tartó és nagy port kavaró esemény volt, úgy gondoltam, hogy a lakosság megfelelő tájékoztatásához ez hozzátartozik és volt még egy szempontom, úgy gondolom, hogy egy szervezet erejét és megújulási képességét legjobban az bizonyítja, ha képes szembenézni saját hibáival, levonni a szükséges konzekvenciákat, következtetéseket és megtenni mindent a megújulás érdekében azért, hogy a következő időszakban ilyen események ne forduljanak elő.

- Mv.: Tábornok úr, amikor ön ma azt mondta, azt hiszem sajtótájékoztatóján, hogy nem menti fel Gergényi tábornok urat, akkor már ismerte ezt a jelentést?

- B.L.: Természetesen.

- Mv.: És ez a jelentés azért mindösszesen, hogy mondjam csak, gyökeresen más, mint az a jelentés, amit Ignácz tábornok úr jegyez.

- B.L.: Ha egy szakmai vizsgálat történik, mert ez nem személyi felelősségre irányuló vizsgálat volt, hanem szakmai tényfeltáró vizsgálat, annak a vezetőnek, jelen esetben nekem, aki ezt elrendelte, a rendelkezésre álló információkat kell értékelni. Ezeknek a sorában Gergényi tábornok úr reflexiója az egyik anyag. Az a szakmai vezetőnek szuverén joga, és ez másutt is így van, hogy mindezek alapján eldöntse, hogy az az alapjelentés, amit a bizottság készített, annak bármelyik megállapítása a reflexió alapján megkérdőjelezhető-e.

- Mv.: De tábornok úr, ha mondjuk ennek a vizsgálatnak a végén még mindig csak és kizárólag szeptember 18-ról 19-ére virradó éjszaka beszélünk, a többiről majd máskor, tehát ennek alapján, ön néhány alacsonyabb beosztású rendőrtisztet felment, ön szerint ez meg fogja győzni a közvéleményt?

- B.L.: Szeretném pontosítani, én Gergényi tábornok urat nem tudom felmenteni...

- Mv.:...nem róla beszélek, kifejezetten.

- B.L.: Igen, csak ugye elhangzott az előbb, én csak javaslatot tudok tenni és a felmentés joga a miniszter úré. De ilyen nincs ilyen szándékom. Én nem mondtam azt, hogy alacsonyabb beosztású parancsnokokat felmentek...

- Mv.:...hát csak folyik ellenük vizsgálat meg
megállapítottak ezt-azt-amazt.

- B.L.: Azt mondtam, hogy néhány parancsnok esetében tovább kell vizsgálni azt a magatartást, amit az ostrom idején tanúsított. Mert ott feltételezhető, hogy esetleg jogsértés gyanúja is megállapítható lesz. De ez még egy további vizsgálat eredménye, és akkor majd eldől, hogy ez bűncselekmény, fegyelemsértés, vagy semmi.

- Mv.: Ön szerint ez a vizsgálati anyag, tábornok úr, ami nyilvánosságra kerül, ez meggyőzi a közvéleményt, hogy miért nem tudták megvédeni a Magyar Televízió épületét?

- B.L.: Ehhez a vizsgálathoz még további anyagok is természetesen hozzá tartoznak, ami alapján a bizottság levonta a következtetését, de a következőt szeretném jelezni és ezt a sajtótájékoztatón is elmondtam, Gergényi tábornok úr hozzájárult ahhoz, hogy az általa készített reflexiót nyilvánosságra hozzuk, ezt a reflexiót én a tegnapi napon átadtam a bizottságnak és arra kértem őket, hogy egyszerűen fogalmazva, hogy védjék meg a bizonyítványukat, ők maguk is dolgozzák fel a reflexiónak az anyagát.

- Mv.: Tehát válaszoljanak valamit.

- B.L.: Válaszoljanak.

- Mv.: Mikorra várható?

- B.L.: Ezt ezen a héten mindkettőt nyilvánosságra fogjuk hozni.

- Mv.: Van még legutolsónak az a, mindezek után nyilván ön számára érthetetlennek tűnő kérdésem, amit mindig megkérdezünk, mindenféle műsorban mindenkitől, de ön nem volt itt, miért nem tudták megvédeni az MTV-t tábornok úr? Több órán keresztül, több televíziós csatorna élőben közvetítette ezt az egészet. Azt nem érti az ember, hogy azok a rendőrtisztek, akik látták, hogy a saját bajtársaikkal mi történik, azok nem mozdultak meg? Ezt nem lehet megérteni.

- B.L.: Baló úr, felajánlottuk az újságíróknak a mai napon, hogy amennyiben van kedvük és idejük hozzá, tekintsék meg azt a prezentációt, amit a jelentéshez a bizottság készített. Ennek az időtartama, ha valaki meg akarja tekinteni kb. egy óra. De, ha valaki a jelentést elolvassa, és ezt a prezentációt megtekinti, gyakorlatilag minden ilyen kérdésére választ kap. Én azt mondom, azért nem tudtuk megvédeni az MTV-t, mert különböző munkatársaim által elkövetett kisebb-nagyobb szakmai hibák összessége eredményezte azt, hogy nem tudtunk kellő hatékonysággal fellépni, az más kérdés, hogy a hajnali órákra azért a televízió épületében és a Szabadság téren rend volt.

- Mv. Hát olyan 3,5-4 órával később. Nem haragszik, hogy engem, egy ember vagyok, az eddigiek alapján ez nem győz meg. Szóval mindegy, adott esetben folytatása következik tábornok úr, nagyon köszönjük, hogy eljött. És jöjjön máskor is.

- B.L.: Köszönöm a lehetőséget.

- Mv.: Hívni is fogjuk, mert még jön október 23-a.

hirado

2006.11.22. 09:45

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek