HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Gyurcsány: a főkapitánynak kell a konzekvenciákat levonni

t: 169

Gyurcsány: a főkapitánynak kell a konzekvenciákat levonni

A miniszterelnök szerint a hétfőn nyilvánosságra került ORFK-jelentés csak az egyik módja a konzekvenciák levonásának, amelyet a budapesti főkapitánynak és a BRFK vezetésének kell megtennie.

Gyurcsány Ferenc az InfoRádiónak adott exkluzív nyilatkozatában azt mondta: csak a jelentés értékelését követően lehet politikai álláspontot kialakítani a Magyar Televízió székházának ostromáról. A miniszterelnök szerint a Magyar Televízió elleni támadás során hozott rendőri intézkedésekről szóló, hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés az országos rendőrfőkapitány számára készült, ezért a dokumentum alapján Bene Lászlónak kell a konzekvenciákat levonni. "A jelentés az egyik eleme annak a folyamatnak, hogy az ember levonja a konzekvenciákat" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc az InfoRádióban azt mondta: az országos rendőrfőkapitány álláspontjának ismerete után lehet azon gondolkodni, hogy szükséges-e politikai vélemény kialakítása a történtekről. "Arra várunk, hogy a rendőrség maga kialakítsa az álláspontját, hogy ha ez megvan, akkor megfontoljuk, hogy nekünk van-e ebben még dolgunk" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Minden szakértő véleményét meg kell hallgatni

Azzal kapcsolatban, hogy egyes szakértők szerint azonnal fel kellett volna oszlatni a Kossuth téren kialakuló demonstrációt, illetve hogy Gergényi Péter hibás, továbbá arra a felvetésre, hogy ő korábban kiállt a budapesti rendőrfőkapitány mellett, a kormányfő azt mondta: "meg kell hallgatni minden szakértőnek a véleményét".


hirado.hu

2006.11.21. 18:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek