
Több tüntető is arra panaszkodott, hogy nem kapta meg az összes holmiját, amelyet még október 23-án hajnalban foglaltak le a rendőrök, miután kiürítették a Kossuth teret. A rendrőség hétfőtől már folyamatosan hívja be azokat, akik korábban jelezték a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, (BRFK) hogy maradtak különféle tárgyaik a téren.
Hétfő óta eddig 4-5 tüntető vette át a rendőrség Diószeghy Sámuel utca épületében a lefoglalt holmiját. Szinte mindegyikük arra panaszkodott, hogy hiányoznak egyes tárgyak: például fényképezőgép, MP3-as lejátszó, vagy lakáskulcs. A problémára azt a választ kapták a helyszínen, hogy tegyenek panaszt a BRFK-n.
A rendőrség később pénzt fog kérni azért, mert elszállította a holmikat a Kossuth térről és tárolta - mondta el a Független Hírügynökségnek Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy ez mekkora összeg lehet.
Az a páncélszekrény egyébként, amelyben - a tüntetők szerint - az adományokból befolyt 600 ezer forintot tárolják egy másik, a Nádasdy utcai rendőrségi épületben van. Azt pénteken délelőtt fogják átvenni a tüntetőket képviselő Magyar Nemzeti Bizottság 2006 (MNB 2006) vezetői.
Így kiderülhet, hogy van-e pénz a páncélszekrényben. Szedán este ugyanis Gonda László az MNB 2006 ügyvivője azt állította, hogy Takács András, a szervezet másik ügyvivője eltüntette azt.
hirado
2006.11.09. 13:00