
Elkészültek a múlt heti hepatitis-gyanús gyerekek laboredményei Kaposváron. Mindhárom fertőzöttnél a hepatitis A vírust mutatták ki.
Két gyerek Kaposvárról, egy pedig Barcsról került orvoshoz egy héttel ezelőtt hepatitis gyanúval. A gyerekek közül egy iskoláskorú, kettő pedig három év alatti.
Bálint György Somogy megyei tisztifőorvos-helyettes a Független Hírügynökségnek elmondta: a betegek környezetében élőket már a betegség megjelenésekor beoltották. Több mint 100 oltóanyagot adtak be a gyerekek családtagjainak, illetve osztálytársainak.
A megbetegedések egyelőre szórványosak, újabb járvány egyelőre nincs Somogyban - tette hozzá. A megyei kórház fertőző osztályán - a három gyermekkel együtt - összesen 4 beteget ápolnak hepatitis A vírussal.
Somogy megyében augusztus végén tört ki hepatitis-járvány. A fertőzés Istvándiból indult, először a környező öt települést, majd szeptember végén Kaposvárt is elérte. A legtöbb beteg iskolás korú volt, a járványban összesen 73-an fertőződtek meg. Az utolsó megbetegedést október 10-én jelentették Barcsról, október végéig újabb beteget nem találtak.
hirado
2006.11.06. 11:44