HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kontrát: a rendőri brutalitásra politikai döntés nélkül nem került volna sor

t: 128

Kontrát: a rendőri brutalitásra politikai döntés nélkül nem került volna sor

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium reagálásában visszautasította a fideszes képviselő több kijelentését. Az ellenzéki politikus úgy értékelte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a hírek szerint a rendőrségi vezetőkkel állandó kapcsolatban lévő Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is meg kell nevezni a politikai felelősök között.

Kontrát Károly kifejtette, hogy a rendőri felelősség főként az országos rendőrfőkapitány sajtóhírek szerint szeptemberben kiadott utasításának alapján merül fel, amelynek értelmében gyakorlóruhához nem kötelező azonosító számot viselni. A képviselő elmondása szerint ez az utasítás megsérti mind a rendőrségi törvény huszadik szakaszát, mind az Alkotmánybíróság 2000-ben született határozatát.

Kontrát Károly értékelése szerint a rendőri fellépésnek sok olyan áldozata volt, akik nem tüntettek, nem ünnepeltek, és nem is a Fidesz nagygyűlésére mentek, hanem mindennapi életüket élték - a rendőrség által csatatérré változtatott - Budapest utcáin és beültek egy vendéglőbe, ahol igazoltatták és megverték őket.

A politikus - beszámolója értelmében - maga is tanúja volt annak, amikor rendőrök a Nyugati felüljárónál fekete maszkokat vettek fel. A képviselő elmondta, hogy eddig 423-an jelentkeztek csak a Fidesznél, többen tanúként is, fényképekkel, videofelvételekkel, orvosi látleletekkel, akiket rendőri atrocitás ért október 23-án. A politikus kitért arra, hogy egy fiatal lány arról számolt be, hogy a Belgrád rakparton igazoltatták és bántalmazták a rendőrök, majd igazolványait a Dunába dobták.

Kontrát Károly - aki szerint az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlást leszámítva, még nem történt ilyen fellépés az országban - újságírói kérdésre válaszolva úgy értékelte, hogy "az emberek félnek", ezért született egyelőre az említett 423-as szám töredékében feljelentés. Beszámolója értelmében volt olyan, akit bevittek, és megvertek a rendőrök, majd 12 órán át tartó fogva tartás után úgy engedték szabadon, hogy aláírta: nincsenek igényei a rendőrséggel szemben.

ma.hu

2006.10.30. 10:03

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek