
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a szombatra, a budai Várba tervezett, "nemzetgyűlés" megtartását - ezt a BRFK sajtóügyeletese közölte pénteken. Unger Pál hozzátette: a rendezvényt a bejelentő a Dísz térre jelezte, ám az egyeztetéseket követően azt végül a Szent István szobornál tarthatják meg 19 óra és hajnal 2 óra között.
A Vári Lakosok Egyesülete korábban levélben fordult Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányhoz, hogy tiltsa meg a budai Várban szombatra tervezett "nemzetgyűlés" megtartását.
Kérésüket azzal indokolták, hogy szerintük a demonstráció zavarná a Vár lakóinak nyugalmát és nem látják biztosítottnak a műemléki környezet értékeinek megőrzését - írta közleményében az elnök.
A rendezvényről szóló bejelentést egy magánszemély tette a rendőrségre. Az MTI úgy tudja, Torockai László volt az, aki csütörtökön közölte, hogy "árnyékkormány" létrehozását tervezik, amelynek koncepcióját alkotmányozó nemzetgyűlés keretében szombaton ismertetnék a budai Várban.
hirado
2006.10.27. 19:04