> Előre felkészültek az elkövetők a T-34-es tank eltulajdonítására és beindítására

A harckocsit a tüntetők hétfő délután a budapesti Városháza parkban indították be, majd a Károly körúton indultak el vele a rendőrök felé. Holló József azt is megemlítette, hogy a harckocsi tankjába csak egészen minimális mennyiségű üzemanyagot töltöttek, amire azért volt szükség, hogy a tank önerőből fel tudjon gördülni arra a szállítójárműre, ami a Városháza parkhoz szállította.
Ennek alátámasztásaként az altábornagy emlékeztetett arra, hogy a tüntetők által beindított harcjármű üzemanyaghiány miatt állt meg mintegy 100 méter megtétele után. A főigazgató a T-34-es harckocsi védelmét szolgáló óvintézkedések sorában említette azt a tényt is, hogy a kiállítást megelőzően még a tank elektromos zsinórzatát is eltávolították. A főigazgató azt mondta, a járművet azért lehetett elindítani, s az utcára kormányozni, mert valakik teljesen új akkumulátorokat hoztak magukkal a Városháza elé, s azt szakszerűen be is szerelték a tankba.
A szerelés szakszerűségére jellemző, hogy az elkövetők az eltávolított zsinórzatot is pótolták, valamint a helyszínre magukkal hozott két, személyautóknál használatos akkumulátort is sorba kötöttek, hogy a megfelelő teljesítmény leadását el tudják érni. Holló József az esetről szólva mindvégig köztörvényes bűncselekményről, egészen pontosan műtárgylopásról beszélt. Ennek indoklásául azt is elmondta, hogy a tank többszörösen le volt zárva: egyrészt az úgynevezett toronykulccsal, másrészt lakattal is. Az elkövetők a lakatot szétfűrészelték, hogy behatolhassanak a járműbe - tette hozzá.
A tettüket azt követően hajtották végre, hogy a kiállítás védelmére a Miniszterelnöki Hivatal által biztosított szakembereket a tömeg szabályosan "elsöpörte" - mondta. Holló József arról is beszámolt, hogy szemtanúk állítása szerint a T-34-es tankot egy idős ember vezette, aki koránál fogva korábban talán maga is vezethetett ilyen típusú harcjárművet. Erre azért lehetett módja, mert a Magyar Néphadseregben egészen a 70-es évekig rendszeresítve volt ez a típus - emlékeztetett.
Mint fogalmazott, el nem tudták képzelni, hogy ilyen esetre fel kellene készülniük. A tank egy kiállításokon látható "harcjármű-matuzsálem", s nem számítottak arra, hogy valaha is "rossz kezekbe kerül". A tank eltulajdonítását követően ugyanarra a telephelyre került vissza, ahol korábban is állomásozott: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János karának kiállítóparkjába.
A T-34-es harcjármű, amelynek az utcai zavargások során megtett rövid útjáról készült videofelvételek már a magyar és a nemzetközi internetes portálokon is egyaránt letölthetőek, nem most kezdte mozgóképes karrierjét. Holló József elmondta, hogy ez a tank szerepel a hétfőn bemutatott Szabadság, szerelem című filmben is.
Az MTI kérdésére, hogy az eset után indul-e valamilyen vizsgálat a felelősség megállapítására, az altábornagy elmondta: minthogy köztörvényes bűncselekményről van szó, a rendőrség indítja meg a szükséges vizsgálatokat, amelyekhez a Hadtörténeti Intézet és Múzeum természetesen minden segítséget megad. A wikipedia internetes lexikon szerint a T-34 egy szovjet fejlesztésű, közepes méretű harckocsi, melyet elsősorban a második világháború idején, 1941 és 1945 között vetettek be.
A második világháború egyik legjobb harckocsi típusának fejlesztését 1937-ben kezdték el. Forradalmian új konstrukció volt: döntött páncélzatú test, melyet hegesztéssel szereltek össze; öntéses eljárással készült torony. Nagy előnye volt a típusnak, hogy az egyszerű technológia miatt kevésbé képzett személyzet is elvégezhette az összeszerelést, és a harctéren is könnyen javítható volt. Lánctalpai szélesek voltak, így nehéz terepen is gyorsan mozgott.
A 6,62 méter hosszú tankot egy 500 lóerős dizelmotor hajtotta, amely 350 kilométeres hatótávot eredményezett. Az 1956-os forradalomra emlékeztető járművek közül egy kiállított páncélautót toltak ki a tüntetők a budapesti Deák térről a Károly körútra hétfőn délután - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről. A páncélautót, amelyre több fekete ruhába öltözött, botokat és vasrudakat szorongató fiatal kapaszkodott fel, a többiek a rendőrök irányába tolták. Az autóra kitűztek egy Árpád-sávos és egy nemzeti színű zászlót.
Nem sokkal később egy löveget, majd egy Csepel teherautót is kitoltak a szabadtéri kiállítás helyszínéről az útra. A tüntetőknek sikerült beindítaniuk egy harckocsit is, amellyel elindultak a rendőrök felé.
ma.hu
2006.10.24. 11:30