HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kuncze: a rendőrök azt tették, ami a dolguk

t: 185

Kuncze: a rendőrök azt tették, ami a dolguk

A hétfői nap a hajnallal kezdődött, amikor a rendőrség helyesen és felelősségteljesen úgy döntött, hogy kiüríti a Kossuth teret - mondta Kuncze Gábor a Nap-keltében.

A liberális politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz által hangoztatottakkal ellentétben a rendőrök a nap folyamán senkit nem provokáltak, azt tették, ami a dolguk, helyreállították Budapest rendjét. Kuncze arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrök az utolsó pillanatig tárgyaltak, kivártak, és csak akkor léptek, amikor nem volt más megoldás.

A felvetésre, hogy miért nem szólították fel a Fideszt a Kossuth tériektől való elhatárolódásra, a pártelnök azt mondta, nem lett volna értelme, mert a nagyobbik ellenzéki párt folyamatosan hárít, és azt mondja, azok ott a téren nem ők. A szabad demokrata pártelnök arra is felhívta a figyelmet, már korábban figyelmezették a Fideszt, hogy nagyon rossz helyre szervezték a megemlékezésüket, így szinte törvényszerű volt a két tömeg összemosódása. Kuncze cáfolta a fideszes állítást, hogy a rendőrök provokálták volna a tüntetőket, éppen ellenkezőleg - hívta fel a figyelmet - egy 1500-2000 fős tömeg támadta rendkívül agresszívan a rendfenntartókat, és ettől sem határolódott el senki, pedig egy demokratikus jogállamban ezt meg kellene tenni.

A szabad demokrata politikus szerint pontosan végigkövethető az az út, amit Orbán Viktor idáig bejárt. A Fidesz első emberének javaslatáról az ügydöntő népszavazásról úgy vélte, azt nem lehet megtartani, és ezt Orbán maga is tudja, most azonban egy újabb félévre újra tematizálhatja a közvéleményt.

hirado

2006.10.24. 09:33

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek