
Nem lenne nyugalom, ha távozna Gyurcsány Ferenc a kormány éléről, a külföldi befektetők bizalma odalenne - mondta az MSZP frakcióvezetője a tv2 reggeli műsorában.
Lendvai Ildikó szerint Gyurcsány Ferenc fontos ember, ma ő jelzi a reformokat, és ha az ő kezét elengednék, akkor holnap után minden demokratikus vezető kezét elengedhetnék. Orbán Viktor népszavazási kezdeményezéséről úgy vélte, a Fidesz első embere megint szédítette a híveit azzal, hogy azt mondta, ez a népszavazás a kormány sorsát döntheti el.
Gesztusokra, együttműködésre mindenképpen szükség van - hangsúlyozta a szocialista politikus, de a valódi gesztus nem az, hogy ide-oda költöznek, noha a rossz jelképnek számító Köztársaság térről az MSZP el akar költözni. Ugyanakkor nem hiszi, azzal, hogy elmennek a Köztársaság térről, akkor Orbán Viktor másnap azt mondja minden rendben van az MSZP-vel - tette hozzá Lendvai Ildikó.
hirado
2006.10.24. 09:31