HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Megtisztították az Erzsébet hidat - Az éjszaka folyamán történt összecsapások - FOTÓKKAL!

t: 698

Megtisztították az Erzsébet hidat - Az éjszaka folyamán történt összecsapások - FOTÓKKAL!

Több mint 2 ezer(!) rohamrendőr oszlatott fel erőszakkal 300 tüntetőt hétfő hajnalban a Kossuth téren, noha azok nem tettek semmi erőszakosat. A rendőrség szerint a tüntetők szegték meg az egyezséget. Ez azonban valótlan, hiszen a rendőrség már szombaton megszegte a megállapodást. Abban ugyanis szó sem volt arról, hogy a tömeget gettóba zárják és paravánokkal lehetetlenné teszik, hogy egyáltalán lássa az ünnepséget. A tüntetők nem térhetnek vissza a Kossuth térre a délelőtti ünnepségek idején, csak délután, más értesülés szerint egyáltalán nem. Ebből a Kuruc.info arra következtet, amire számítani lehetett: a hatalom megszegi a megállapodást, majd a tüntetőket vádolja ezzel, végül oszlat. Sajnos a Hír Tv is készpénznek vette a rendőrség állításait, amely szúróeszközök megtalálását is említi, noha nyilvánvaló, hogy egy egy hónapos sátortáborban kell lennie konyhakéseknek. Valódi fegyverekről felvétel természetesen nincs. A metró Demszky tegnapi döntésének megfelelően 16 éve először délutánig nem áll meg a Kossuth téren.
Meglepő módon az MTI is beszámol arról, hogy a rendőrök időseket és nőket gumibotoznak, miközben a parlamentben "ünnepel" a hatalom. A Fidesz hallgat. A Hír Tv folyamatos közvetítés helyett megint ünnepi beszélgetést sugároz.

Rettegő hatalom
Újra maszkban oszlatnak a rendőrök
A rendőrök arcát, bár nem a terrorelhárítástól vannak, sötét maszk teszi felismerhetetlenné, akárcsak a szeptember 19-20-ai zavargások idején.

10.24. 02:34 Ötven közterület-fenntartó fogja bontani a barikádot
Ha a helyszínelők végeznek, elkezdik bontani az Erzsébet hídi barikádot. A rendőrök jelenleg az Astoriánál szállnak fel a csapatszállítókra, és köszönnek el egymástól.

10.24. 02:31 A vizes ruha nem jó
A rendőrök razziát tartanak a belvárosi szórakozóhelyeken, és akinek vizes a ruhája, azonnal begyűjtik. (MTI)

10.24. 02:19 A rendőrség reggelre ígér adatokat
A rendőrség még nem tudja, hogy hány embert állítottak elő hétfő este, kedd éjjel. „Folyamatosan tartanak az összesítések, valószínűleg csak reggelre lesznek végleges adatok” – mondta a BRFK sajtóügyeletese az Indexnek.

10.24. 02:16 Csendes a Kálvin tér
Nagy a rendőri készültség a Kálvin térnél, de tüntető sehol, jelenti az Index a helyszínről.

10.24. 02:14 A hajléktalant lefújták, a franciát megverték
Látszólag ok nélkül fújtak le közelről arcon gázsprével egy hajléktalant a Vámház körúton a pribék rendőrök, majd jóízűen nevettek a szerencsétlenen, jelentették helyszíni tudósítóink. Később egy francia fiatalt is megvertek a Vámház körúton a pribék rendőrök, megbotozták, majd otthagyták. Fotósunk hívott ki hozzá mentőt, ami végül egy rosszul lett pribék rendőrt is elszállított.

10.24. 02:10 100 sérült
Összesen 100 sérültet szállítottak kórházba hétfőn és kedd hajnalbana mentők, többségük tüntető, de van köztük néhány rendőr is.

10.24. 02:08 A Váci utca déli szakasza csendes
A Váci utca a Fővám tér irányában csendes, csak néhány felborított pad, napernyő jelzi, hogy nagyobb csapat randalírozott arrafelé.

10.24. 02:06 Legalább egy tucatnyi tüntetőt előállítottak a hídon
Tudósítónk látta, amint egy rabomobilba beszállítanak 12 főt az Erzsébet híd pesti oldalán a barikádoknál. Az előállítottak megbilincselt fiatalok voltak.

10.24. 02:04 Lebszélték társai a verésről
Az Erzsébet híd alatt egy bomberdzsekis fiatalt fogtak el a rendőrök, azt bizonygatta, hogy csak véletlenül járt arrafelé. Mikor ez nem használt, szidalmazni kezdte a rendőröket, mire egy arra haladó rendőr tomfájával hasba akarta vágni, de társai kérték, hogy ne tegye.

10.24. 02:02 Autót is gyújtottak?
Az egyik pesti mellékutcában, ahol korábban több autót is felborítottak, kollegánk egy kiégett kocsit látott.

10.24. 01:53 8-10 fős csoportokban oszlatnak tovább a pribék rendőrök
A rendőrök, miután megszállták az Erzsébet hidat, kisebb 8-10 fős csoportokba oszlottak, és így keresik tovább a tüntetőket. Tudósítónk két személyt is látott, akiket nagyon megvertek. A rendőrcsapatok akciófilmben látható taktikával közlekednek, elől egy gumilövedékes puskás megy, és előbb kinéz a sarok mögül, majd, ha tiszta minden, követik társai.

10.24. 01:49 Kiraboltak egy üzletet az Irányi utcában
Feltehetően a tüntetők közül valakik rabolták kia Subvibe nevű ruhaboltot az Irányi utcában. A tulajdonos szerint sok mindent elvittek, a behatolók a kirakatüveget törték be.

10.24. 01:48 A barikád összetétele
A Ferenciek terénél szétvert barikád sok téglából, fagerendákból, farostlemezekből, fém rudakból és két betonkeverőből állt össze. Helyszíni tudósítónk szerint órákig fog tartani a takarítás. A barikádok helyén benzinszagot nem érezni, tűz sem volt.

10.24. 01:38 A Váci utca felé menekültek a tüntetők
Óriási csapatokkal nyomultak be az Erzsébet hídra a rendőrök a budai oldalról, több csapatszállító teherautó és busz is felhajtott a térre. A pesti oldalon a Váci utca felé menekül a többség. A pesti oldalon emelt barikádot csak párperces küzdelem után tudta áttörni a barikádot. A hídon alig maradt tüntető.

10.24. 01:34 Megindult az oszlatás a pesti oldalon is
Könnygázgránátokkal teríttik be az Erzsébet híd pesti oldalán álló barikádot és vízágyút is bevetettek a rendőrök alig valamivel azután, hogy a budai oldalon a hókotró áttörte a barikádot.

10.24. 01:32 Megindultak a rendrőrök Budáról
A hóekés autó nagyon könnyen áttörte az Erzsébet híd budai hídfőjénél épített kordont.

10.24. 01:28 Rendőrök Budán is
Gyülekeznek a rendőrök az Erzsébet híd budai hídfőjénél is. A Tabánnál is megjelent egy hóekés jármű, ami valószínűleg a budai hídfőnél épített barikádot fogják elbontani. A budai hídfőnél egy vízágyús jármű is megjelent.

10.24. 01:25 Rengeteg rendőrről jött a hír Budán
A Hegyalja úton egy rendőrautó áll keresztbe, ami nem engedi a forgalmat a híd felé. A hír szerint nagyon sok rendőr érkezik a budai hídfőhöz.

10.24. 01:24 Sokan hazaindultak az Erzsébet hídról
Több százan hagyták ott a pesti hídfőnél emelt barikádot Buda felé, az erődítménynél már csak ezren lehetnek legfeljebb. Kifárasztásra játszhatnak a rendőrök.

10.24. 01:22 Brutális szónokok a barikádon
Újabb szónokot nevettek ki a barikádon. Egy kopasz, fehér inges, fekete öltönyös férfi, akit három nagydarab kopasz ember vezérnek nevezett, felállt az Erzésbet hídi barikádra, majd beszélni kezdett. "Hát ez meg ki?" - kérdezték a tüntetők közül, majd valaki válaszolt: "Hát Petőfi!", mire sokan nevettek. Tudósítónk az újdonsült vezér beszédét nem hallotta, mert a többi tüntető vascsövekkel kezdte verni a barikádot, mire a szónok egyik testőre orrba vertek egyiküket.

10.24. 01:22 Hóekés autó is érkezett
Megérkezett egy hóekés autó is Ferenciek terére, valószínűleg ezzel takarítják majd el a híd lábainál felépített barikádokat.

10.24. 01:17 Egyszer már elfoglalták az Erzsébet hidat
2002. július negyedikén már egyszer elfoglalták kormányellenes tüntetők az Erzsébet hidat. A Lelkiismeret '88 csoport csütörtök reggeli, be nem jelentett, a szavazatok újraszámlálását követelő Erzsébet hidi akciójának négy óra multán a rendőrség beavatkozása vetett véget. A forgalmat akadályozó tüntetőket a hídról a pesti és a budai oldalra szorították le a rendőrök. Az autókat trélerekkel elszállították, a forgalom 12 óra után néhány perccel indulhatott el újra. A híd két oldalára szorult tömeg ezt követően a Kossuth térre indult, hogy ott folytassa tiltakozó akcióját.
A Kossuth térről délután hat óra után kétfelé választották a tömeget, majd elkezdték kiszorítani a tüntetőket a térről. A tömeg kisebb összecsapások, kukaborogatás és néhány letartóztatás után negyed tízkor érte el a Bajcsy-Zsilinszky utat, majd a több száz fős tömeg a Nyugatin és az Oktogon és a Rákóczi úton keresztül az Astoriára értek, de amikor vissza akartak térni az Erzsébet hídra, a rendőrség, éjjel fél tizenkettő körül könnygáz és gumibot használatával a tömeget szétoszlatták. Délután és este a rendőrség összesen 25 embert állított elő, éjjel pedig több résztvevőt elszállított.

10.24. 01:14 Nincs nyoma átkaroló hadműveletnek
A híd budai oldalán, - ahol a tüntetők átlagéletkora kb 17 év -, nincs nyoma annak, hogy a rendőrség átlaroló hadművelet tervezne, elhúz pár percenkét egy rendrőautó, de nem áll meg. Többször elterjedt a tüntetők között ma, hogy vidékről is megindultak az emberek. Ennek első konkrét bizonyítékát a budai hídfőnél találtuk, ahol egy komáromi csopot jelent meg, de ők hamar átmentek Pestre. Elterjedt a hír, hogy a Hegyalja út felől megindutak a rendőrök.

10.24. 01:05 Alkalmi színpaddá alakult a barikád
Egy fiatal lány állt fel a barikádra, és kezdett egy beszédbe arról, hogy a tüntetők "fegyvere a szívük", de senki nem figyelt rá. "Azt akarom, hogy figyeljetek ide" - kezdett el sikongatni, mire a körülötte állók kinevették. "Ez nem a Kossuth tér!" - mondták neki.

10.24. 00:56 Készülnek a rendőrök az ostromra
A rendőrök készülnek az ostromra, maszkot húznak a fejükre, sorokba rendeződnek, és már néhány könnygázgránátot is kilőttek a tömeg felé.

10.24. 00:54 Önkéntes vezérek a Ferenciek terén
A Ferenciek terén önkéntes vezérek símaszkban kisebb csapatokat gyűjtenek maguk köré, és földre rajzolt haditervvel instruálják a tüntetőket. Az egyik mellékutcában három autót borítottak fel, és ezekből építettek barikádot.

10.24. 00:50 Meghíúsult a buszfoglalás, a rendőrök elhúztak
A budai csoportból 5-6 ember beállt a busz elé, a busz meg is állt, majd megjelent egy rendőrautó, mire a tüntetők továbbengedték a buszt. Majd a rendőrautó is továbbment, a rendőrök nem intézkedtek. A hídfőnél lévő parkban az összes térelválasztó vasoszlopot kiásták, és vonszolják a hídhoz.

10.24. 00:47 Újabb rendőrök érkeztek
Folymatosan érkeznek a rendőrök a Ferenciek terére.

10.24. 00:45 Buszt akarnak foglalni
Egy csoport a budai hídfőnél elindult buszt foglalni. A kb tíz fiatalból álló csoportnak egy idősebb fréfi azt magyarázta, hogy anyag kell a barikádba. "Lehetne taxi, de azt nem lehet, mert az a sajátja, de a buszos az leszarja. Az kiszáll, és leszarja."- mondta az idősebb férfi.

10.24. 00:44 Poroltó a rendőröknél
Legalább harminc nagyméretű poroltót kaptak a rendőrök.

10.24. 00:40 Tovább erősítik a barikádot
Vasbeton elemekkel tovább erősítik az Erzsébet hídi barikádokat a tüntetők, miközben jól fogy a sör a Veres Pálné utcai abc-ben is, ahol 400 forintért adják a dobozost. "Ez nem forradalmi, ez belvárosi ár" - mondják az eladók az értetlenkedő tüntetőknek.

10.24. 00:38 Helyzetkép az Astoriáról
Az Astoriánál bontják a Fidesz-színpadot, a kereszteződésnél a lovas rendőrök pihenőállásban vannak. A Rákóczi úton sok a törmelék, felborogatott vécék hevernek az úttesten. A Kossuth Lajos utcában rengeteg a rendőr.

10.24. 00:35 Felgyújthatják a barikádot a tüntetők
A Tv2, rendőrségi informátorokra hivatkozva azt állítja, hogy a rendőrök azért nem támadnak az Erzsébet hídnál, mert az építőanyagokból emelt barikádot a tüntetők benzinnel locsolták le, és egy esetleges támadás esetén felgyújtanák. A képek tanúsága szerint a barikád Jégbüféhez közelebbi oldala egyszer már meggyulladt, de végül mégis elaludt.

10.24. 00:31 Felgyújtották, majd eloltották a barikádot a Ferenciek terén
Felgyújtották, majd eloltották a saját maguk által emelt barikádot a Ferenciek terén lévő tüntetők, jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója kedden röviddel éjfél után. A tüntetők arról is beszéltek, hogy a környező utcákban is fel kell gyújtani mindent. A tüntetők azt is tervezik, hogy a barikádot ismét fel fogják gyújtani.

10.24. 00:28 Újra lehet közlekedni a Rákóczi úton
A Rákóczi útra mindenféle takarítás nélkül ráengedték a forgalmat. Kukák hevernek az utcán, és még mindig iszonyatosan sok könnygáz van a levegőben.

10.24. 00:24 A tévéseket inzultálják
A Tv2 értesülései szerint több tévétársaság tudósítóit is inzultálták, leköpködték a tüntetők. A Duna Televízió kameráját feldöntötték az Erzsébet hídnál, az RTL Klub tudósítóát pedig élő adásban zavarták meg fenyegető „Ne hazudj” – skandálásnál.

10.24. 00:23 Révész Máriusz lapockája is eltört
Révész Máriusz magához tért a kórházban. A fideszes képviselő az Indexnek elmondta, a feje megsérült, és a lapockája is megrepedt. Révész Máriusz továbbra sem emlékszik semmire.

10.24. 00:19 A demonstrálók lezárták az Erzsébet híd budai hídfőjét is
A demonstrálók lezárták az Erzsébet híd budai hídfőjét is; autókkal, motorokkal közlekedési terelőkorlátokkal barikádozták el a híd budai fel- és lehajtóját, jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Az MTI munkatársának azzal indokolták az útlezárást, hogy tudomásuk szerint háromszáz rendőr érkezik a budai hídfőhöz. A tüntetők így kívánják "megvédeni a hidat" - mondták el a helyszínen. A demonstrálók a pesti hídfőtől farönköket is áthordanak a barikádhoz.

10.24. 00:11 Budára szivárognak néhányan
A Ferenciek terén egyre több a rendőr, és ezt látva a híd lábánál épített barikád túloldaláról egyre többen szivárognak át Budára.

10.24. 00:08 Óriási tömegben érkeznek a rendőrök a hídhoz
Már vagy egy tucat csapatszállító teherautó, kisbusz és kéttucat autó érkezett a Kossuth Lajos utcába megerősíteni a Ferenciek terén elbarikádozott tüntetők ellen felvonult rendőri csapatokat. Legalább 5-600 rendőr sorakozott már fel, és a Blaha Lujza terénél egy csapat lovasrendőr is elindult a híd felé. A jelek szerint csatára készülnek a rendőrök, a tüntetők csendben várakoznak.

10.24. 00:03 Kordont próbáltak áttörni a József körúton
Nem sokkal éjfél előtt a rendzavarók személyautóval próbálták áttörni a Baross utca és a József körút kereszteződésében felállt rendőrsorfalat, jelentette az MTI tudósítója. A rendőrök közül senki sem sérült meg. A rendőrök azt igyekeznek megakadályozni, hogy a tömeg visszatérjen a Blaha Lujza térre. A tüntetőket a Boráros tér irányába próbálják kiszorítani.

10.23. 23:57 Körösi Imre tagadja, hogy fegyveres ellenállásra buzdított
Az MTI szerint Körösi Imre (korábban: Körömi Imre), Kossuth téri szónok buzdított fegyveres ellenállásra a Ferenciek téri barikádon. Tudósítónk kihallgatott egy beszélgetést, amikor Körösi Imre kikérte magának, hogy fegyveres ellenálásra buzdítana. A tüntetők vezéreinek azt mondta, beszélt Végh Ferenccel, a honvédség vezérkari főnökével, hívta a katonákat, hogy jöjjenek, de azt válaszolták, ezt nem tehetik, de lelkiekben a tüntetőkkel vannak. (Végh Ferenc 1999 óta nem vezérkari főnök.)

10.23. 23:56 Eltüntek a tüntetők a körútról
A Nagykörút végig járható, csak a Nyugatinál állnak rendőrök, tüntetőket sehol nem látni.

10.23. 23:51 Hetven sérült
A mentők eddig hetven sérültet szállítottak kórházba, körülbelül hat-hét olyan embernek volt első látásra komolyabb sérülése, de életveszélyes állapotban senki nincs. Mindenki stabil állapotban volt a kórházba szállításkor, mondta Győrfi Pál a Hír tévében.

10.23. 23:46 Pihennek a rendőrök
A Ferenciek terén gyülekező rendőrök egy része leült a járda szélére.

10.23. 23:36 Erősítés az Erzsébet hídnál
Rengeteg, több mint 100 rendőr érkezett a Ferenciek terére az Astoria felől. Egy vízágyú is érkezett a rendőrök segítségére, de a jármű végül tolatni kezdett.

10.23. 23:21 Molotov-koktél a Ferenciek terénél
A Blaha után a Ferenciek terénél, a nagy barikádnál is elkezdték gyártani a Molotov-koktélokat. Az emberek üvegeket keresnek, benzinük már van.

10.23. 23:14 Erősen védik az MSZP-székházat
Bár 600-700 tüntető a Köztársaság térre ment, a rendőrök annyira körbevették a székházat, hogy a tüntetők a közelébe sem jutnak.

10.23. 23:12 Égő barikád a Wesselényi utcánál
A rendőrség vízágyúval, lovasokkal és nagy számban felszerelt hadtestekkel indult el a körúton a tüntetők irányába a Blaha Lujza térnél. Azok a Wesselényi utcánál székekből, táblákból és kukákból barikádot állítottak fel, és meggyújtották. A rendőrség közben a mellékutcák felé is igyekszik kiszorítani a tömeget. A tüntetők folyamatosan üvegeket dobálnak, a rendőrök könnygázgránátokkal válaszolnak.

10.23. 23:06 Feszítővas és véső a tüntetőnél
Akár betöréshez is felhasználató szerszámokkal a kézben látott egy tüntetőt helyszíni tudósítónk a barikád mögött. A fiatalember egy feszítővassal és vésővel közlekedett a tömegben.

10.23. 23:04 Nemzeti érzelmű motorosok érkeztek a hídhoz
A nemzeti motorosok megjelentek az Erzsébet hídnál is, jó hangosak, de nincsenek sokan, 8-10 motorról van szó. A motorosok változtatták hangzavarrá a Felvonulási téri 56-os emlékmű avatását, majd a Kálvin térnél is felbukkantak.

10.23. 23:01 A gazdák Budapestre jönnének
Egyelőre tanácskoznak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) megyei vezetői, hogy Budapestre jöjjenek-e, mindenesetre a szándék megvan, a lehetőséget vizsgálják, közölte Budai Gyula, a MAGOSZ demonstrációs bizottságának vezetője a HírTv-ben.

10.23. 23:00 Betonkeverők is erősítik a barikádot
Két betonkeverőt is beépítettek a Ferenciek téri tüntetők a barikádokba. A barikádon egyébként könnyű az átjutás, ha az ember a tüntetőkhöz akar csatlakozni, átsegítik a masszív építményen.

10.23. 22:55 Garamvölgyi: Kritikus a helyzet
Az ORFK kommunikációs igazgatója a Hír tévének azt mondta, hogy kritikus a helyzet. Több helyről kellett a fővárosba átcsoportosítani rendőröket, viszont sok helyről nem lehet elvonni erőket. Megkerestük Bene Ferenc országos rendőrfőkapitányt is, aki csak annyit közölt, hogy nem nyilatkozik sem Garamvölgyi kijelentéséről, sem másról.

10.23. 22:54 Már a Nagykörúton is barikádot építenek
A Blahán szétoszlatott tömeg egy része a Nagykörúton az Oktogon felé indult el. Tudósítónk szerint a Wesselényi utca magasságában már kukákat borogatnak, és barikádot építenek.

10.23. 22:52 Az MSZP-székházhoz mentek
600-700 ember a Blahától a Népszínház utcán a szocialisták székháza felé halad.

10.23. 22:51 Nem tudott segíteni egy rendőr
Egy gyalogos azt tudakolta a rendőröktől a Blahánál, hogy hogyan tud eljutni a Keleti pályaudvarhoz. A rendőrnek fogalma sem volt, hogy hol a pályaudvar, és azzal sem volt tisztában, hogy ő hol van most.

10.23. 22:49 Fegyveres ellenállásra buzdítanak a Ferenciek terén
Fegyveres ellenállásra szólította fel a tömeget hétfőn este a Ferenciek terén a Kossuth téri tüntetések egyik ismert részvevője, jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Körösi Imre arra buzdította az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összegyűlt több ezer embert, hogy foglalják el a budapesti hidakat, vonják blokád alá a fővárost.A felizgatott tömeg óriási üdvrivalgással fogadta, amikor a szónok bejelentette, hogy Szombathelyen felgyújtották a szocialista párt irodáját. A tömeg teljesen ellepte a hídra vezető utat. A tüntetők között sokan zászló- és vasrudakkal, üvegekkel szerelkeztek föl. (MTI)

10.23. 22:46 Megbénult a közlekedés Budapest belvárosában
A rendőrség a demonstrálók visszaszorítása közben lezárta a főbb belvárosi csomópontokat, egyebek mellett a Deák teret és az Astoriát is.
Szántó Ferenc a BKV fődiszpécsere az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a belvárost egyáltalán nem érintik a tömegközlekedési járművek. A tömegközlekedés gyakorlatilag szünetel a belváros nagy részén. Sem a négyes-hatos villamos, sem a dél-budát észak-pesttel összekötő hetes busz nem érinti a belvárost. A metrószerelvények nem állnak meg a Deák téren, az Kossuth téren és az Astoriánál sem. A négyes-hatos villamosok nem járnak a Blaha Lujza tér és az Oktogon között.
A taxi társaságok egy része nem vállal fuvarokat a belvárosba, de van olyan cég is, amelyik telefonon elérhetetlen.

10.23. 22:45 A Népszínház utca felé szorítják a tömeg egy részét
Megindultak a rendőrök a Blahánál a tömeg felé. A vízágyúkból kék festékes vízet lőnek a tüntetőkre. A rohamrendőrök sorfala mögött lovasrendőrök jönnek. A tömeg egy része a Népszínház utca felé indult a rendőrök elől. (Egyre közelebb kerülnek az MSZP székházához.)

10.23. 22:45 Németeket mentettek a goj robogósok
Feltűnt az Erzsébet hídon egy busz, de kiderült, hogy egy német nyugdíjas csoport volt, és nem tudták, hogy nem szabadna oda hajtaniuk. A hídra goj motorosok siettek, hogy útba igazítsák őket.

10.23. 22:45 Fegyveres ellenállásra szólította fel a tömeget egy Kossuth téri tüntető
Fegyveres ellenállásra szólította fel a tömeget hétfőn este a Ferenciek terén a Kossuth téri tüntetések egyik ismert részvevője - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Körösi Imre arra buzdította az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összegyűlt több ezer embert, hogy foglalják el a budapesti hidakat, vonják blokád alá a fővárost. Arról is beszélt, a vidéki városokban azt kell megakadályozni, hogy onnét a fővárosba vezényelhessék a rendőröket.
A felizgatott tömeg óriási üdvrivalgással fogadta, amikor a szónok bejelentette, hogy Szombathelyen felgyújtották a szocialista párt irodáját.

10.23. 22:44 Mit csinálnak a budai rendőrök?
Az Erzsébet híd budai oldalán megjelent egy rendőrautó, és elkezdtek intézkedni egy tilosban parkoló autó ügyében, majd tovább hajtottak.

10.23. 22:44 Balogh László a barikádokon
Tudósítónk Balogh Lászlóra, volt fideszes képviselőre lett figyelmes, aki a barikád mellett egy telt idomú nővel beszélgetett.

10.23. 22:42 Békések a Ferenciek terét környező utcák
Amilyen paprikás a hangulat az Erzsébet híd lábánál, olyan kedélyesen beszélgetnek a környező Irinyi és Petősi Sándor utcában az emberek, a kocsmák nyitva vannak. Helyszíni tudósítónk elkapott egy beszélgetést, a kétkamarás parlament előnyeiről diskuráltak.

10.23. 22:39 Vizsgálatot akar a Fidesz
A Fidesz elnöksége hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a KDNP-vel közösen kezdeményezi a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását. Azt akarják kivizsgálni, hogy mi történt október 23-án a városban, ki okozta az erőszakos cselekményeket. "Az elmúlt 16 évben nem volt ilyen rendőri brutalitásra példa. Meg kell nevezni a felelősöket."

10.23. 22:38 Elvitték a fegyvereket a rendőrkapitányságról
A rendőrség elszállított minden fegyvert az V. kerületi kapitányságról, miután tüntetők megtámadták a Kecskeméti utcai épületet. (MTI)

10.23. 22:35 Mit csinálnak a budaiak?
Budán cirkáló kollegánk szerint a Lánchíd jól járható. Az Erzsébet hídon a budai oldalon forgalomterelő táblák vannak, gyakorlatilag nem lehet felhajtani a hídra, néhányan mégis próbát tesznek. Budai, jól öltözött emberek nézik a Pesten történteket, néhány gimis arról beszélget, hogy nem mennek kedden iskolába. A hídon Budán körülbelül 150 szemlélődő van, Nagy divat a lyukas karszalag.

10.23. 22:32 Masszív lett az Erzsébet hídi barikád
Vasbeton elemekkel is megerősítették a főként faelemekből, lapokból, oszlopokból álló barikádot, amit a tüntetők az Erzsébet híd előtt emeltek. Az építmény öt méter széles és öt méter magas, teljesen elzárja az utat.

10.23. 22:28 A rendőrök étteremben is ütöttek
A Péterfy Sándor utcában két olyan sérülttel is beszéltünk, akik egy Kecskeméti utcai étteremben voltak, amikor rájuk támadtak a rendőrök. Az egyik sérült az étterem dolgozója volt, szerinte a rendőrök mindenkit ütöttek, akit értek.

10.23. 22:27 Révész Máriuszt ütötték is
A Péterfy Sándor utcai kórházba eddig 22 sérültet vittek be, de folyamatosan érkeznek az ellátásra szoruló emberek. Kiss László ügyeletes főorvos elmondta, két embert kellett eddig bent tartani. Az egyiknek a szeme sérült. A másik Révész Máriusz, aki a körülményekhez képest jól van, tudtuk meg a fideszes képviselő családjától. A családja szerint Révész Máriusznak a fejsérülésen kívül a testén is ütésnyomok vannak.

10.23. 22:26 Az orosz tévé is kint van
Élőben jelentkezik az eseményekről az orosz állami televízió is. A képeken véres fejű emberek, rohamrendőrök és vízágyúk láthatók.

10.23. 22:19 Építési anyagból építenek barikádot
A tüntetők a Ferenciek terénél egy építkezés kerítéséből, és más építési anyagból építettek látványos barikádot. Nemcsak a Kossuth Lajos utcát, hanem az aluljáró kijáratait is elbarikádozták.

10.23. 22:17 Az Erzsébet hídra nyomják a tüntetőket
Több könnygázgránáttal előkészítve, ötven métert tettek meg a rendőrök az Erzsébet híd felé szorítva a tüntetőket. A tömeg több ezresre duzzadt, mióta a Kálvin térről eljöttek a demonstrálók. A tüntetők kövekkel dobálják a rendőröket.

10.23. 22:17 Gyurcsány bízik a rendőrségben
A rendőrséget az országos rendőrfőkapitány utasítja, a miniszterelnöknek nincs ilyen joga, mondta a kormányfő az m1-en. „Bízom a főkapitányban és a rendőri állományban” jelentette ki. „Nem utasítottuk a rendőrséget, azt kértük, éljenek a törvényes lehetőségekkel” – közölte Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette, a rendőrség döntési kompetenciája, hogy milyen eszközökkel állítja helyre a rendet. „A köztársaságban ezt nem lehet megtenni, a tüntetőknek nincs ilyen joguk, az erőszak elfogadhatatlan” - mondta.

10.23. 22:15 Molotov koktélt csináltak
A Gyulai Pál utcában három maszkos fiatal molotov koktélt csinált, és elindultak a tömegbe.

10.23. 22:14 Gyurcsány: Túszul ejtették Budapestet
„A többség szabadságának megóvása érdekében teszi a dolgát a rendőrség” – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az m1-en. Szavai szerint túszul ejtették Budapestet. „Megtisztelt minket a fél világ, és elvették a jogot tőlünk, hogy nyugodtan ünnepeljünk” – mondta a kormányfő. Azt mondta, a képek sokkolóak, de sokkal sokkolóbb, hogy üresek voltak az utcák, az emberek nem mertek sétálni az utcán. „Ami most történik, az tudatos rendbontás, amelyre sokan felkészütek” – folytatta, majd hozzátette, egy agresszív kisebbségről van szó, és ezt nem szabad engedni.

10.23. 22:04 Mit javasoltak Gyurcsánynak és Sólyomnak?
Sólyom László államfőnek és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek egyaránt azt javasolta a rendőrség, hogy a kialakult helyzetre tekintettel ne vegyen részt az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművének avatásán, a Felvonulási téren, mondta Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az MTI-nek hétfőn este. "Azt is elmondtuk, ha mégis úgy döntenek, hogy el kíván menni, akkor a Köztársasági Őrezred biztosítani tudja a védelmét" - tájékoztatott Garamvölgyi László.
Az eseményen biztonsági okokból nem vett részt Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viszont jelen volt az ünnepségen.

10.23. 21:59 Másfél órája tart az állóháború a Blahánál
A rendőrök nélha könnygázt lőnek a Blaha Lujza térnél álló több ezer tüntetőre, de a tömeg nem oszlik, igaz, a rendőrök sem oszlatják. Tudósítónk jelentése szerint csak akkor lehet komolyabb könnygázfelhőre számítani, amikor Molotov-koktéllal próbálkoznak a tüntetők, amire néhány esetben már volt példa, bár nem gyulladtak meg. A rendőrök néha a vízágyút is bevetik, de még az úttesten lángoló szemetet sem sikerült eloltani, nemhogy a tüntetőkig ellocsolni.

10.23. 21:52 Videóra veszik az előállítottakat
A Szép utcánál állnak a rendőrök, míg a többezres tömeg a hídfőnél várakozik. A Szép utcában éppen négy embert állítottak elő a rendőrök, amikor tudósítónk odaért. Akiket előállítanak, egy videókamerába be kell mondaniuk a nevüket és a többi személyes adatukat.

10.23. 21:49 Négy nagyobb góc a belvárosban
A legtöbben, több ezer tüntető áll a Blah a Lujza téren, és több ezren vannak az Erzsébet híd pesti hídfőjénél is. Néhány száz fős tüntető tömeg van a Kossuth Lajos utcában, és körülbelül ezren indultak el korábban a Felvonulási térhez.

10.23. 21:47 A Ferenciek terére vonulnak
A Ferenciek terére vonult hétfőn éjjel több ezer tüntető a Múzeum körútról, így jelentős tömeg néz farkasszemet a rendőrökkel az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. (MTI)

10.23. 21:45 Tv2-s álca
Helyszíni tudósítónk szerint a Tv2-s közvetítőkocsira Hír tévés molinót raktak álcaként.

10.23. 21:44 Kirakatot törtek
A tüntetők betörtek egy kirakatot a Rákóczi út árkádos részén. Többen azt mondák, „Ne vandálkodj!”

10.23. 21:40 Megpróbálják szétkergetni a Kossuth Lajos utcában állókat
Hosszabb várakozás után a rendőrök nagyobb könnygázrohamot indítottak a Kossuth Lajos utcában álló pár száz tüntető ellen. A támadás hatásosnak bizonyult, legalábbis az utcáról menekülnek az emberek.

10.23. 21:35 Vitanapot akar a Fidesz-KDNP
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) keddre politikai vitanap megtartását kezdeményezi a parlamentben, ahol a hétfői eseményekkel kívánnak foglalkozni, tájékoztatta az MTI-t hétfő este a KDNP szóvivője. Halász Zsuzsa elmondta: a két párt közös elnökségi ülésén azt a döntést hozta, hogy Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese még hétfőn éjjel kezdeményezi a Házbizottság összehívását, akár még az éjszaka folyamán.
A szóvivő hozzátette: a Házbizottság ülésén kezdeményezik, hogy kedden a parlamentben az eredeti napirendtől eltérően politikai vitanapot tartsanak. Ezen a hétfői nap eseményeiről kívánnak tárgyalni. Cél a hétfői napon történtek feltárása, a kormány felelősségének megállapítása az atrocitások miatt - mondta Halász Zsuzsa.

10.23. 21:34 Visszavették a rendőrök a rendőrörsöt
Megtámadták és elfoglalták a tüntetők a belvárosi, Kecskeméti utcai rendőrörsöt, erősítette meg a BRFK szóvivője az Indexnek a Tv2 információját. Jármy Tibor azt is elmondta, hogy a rendőrök már visszafoglalták az irodákat. Elmondta azt is, hogy hétfőn eddig negyven embert állítottak elő.

10.23. 21:27 Megtámadták a Kecskeméti utcai rendőrkapitányságot
A TV2 azt közölte, hogy a tüntetők megtámadták a Kecskeméti utcában a rendőrörsöt.

10.23. 21:26 Becélozták, majd háromszor lőttek a sárga mellényes fotósra
A nyakán is eltalálták gumilövedékkel Tálos Lőrincet, a Tilos rádió munkatársát, aki sárga mellényben, feltartott kézzel, egy fényképezőgéppel próbálta megközelíteni a járdán a rendőrsorfalat a Nemzeti Múzeumnál. Tálos elmondta, hogy csak dokumentálni akarta az eseményeket, feltartott kezével jelezte is, hogy fotós, mégis rálőttek a rendőrök. Az egyik lövés a nyakán találta el, és csúnya sebet ejtett rajta.

10.23. 21:26 Eltévedt a rendőrkonvoj
Nem találta a kijáratot az a 15 rendőrautó, amelyik a Deák tér felől érkezett az Astoriára, majd továb akart menni a Kálvin tér felé, de a rendőrsorfal miatt vissza kellett fordulniuk. Megpróbáltak ezért a Ferenciek tere felé menni, de hasonló volt a helyzet, akárcsak a Blaha Lujza tér felé. Egy ideig a Blues Brothers c. filmet idézte a sok, keresztbe-kasul cikázó, villogó rendőrautó.

10.23. 21:25 Tüntetések vidéken
Több vidéki városban tartottak hétfőn este is tüntetéseket, amelyeken a miniszterelnök és a kormány távozását követelték. Tüntettek Pécsen, Kaposváron, Szombathelyen, Szekszárdon. (MTI)

10.23. 21:23 A nemzeti motorosok felsorakoztak a rendőrökkel szemben
Egy-két ezer főnyi tüntető lehet a Kálvin tér és a Nemzeti Múzeum között, a rendőrök könnygázgránáttal tüzelnek rájuk. Eközben megérkeztek a Felvonulási térről a nemzeti érzelmű motorosok, és mintegy húszan felálltak a rendőrökkel szemben, bőgetik a motorukat.

10.23. 21:22 Az Uránia közönségét is kizavarták a rendőrök
Azokat a fiatalokat is kikergették a rendőrök a Rákóczi úti Uránia moziból, akik egy vetítést néztek végig, majd a zavargások miatt inkább bent akartak maradni, hogy ne kerüljenek veszélybe.

10.23. 21:17 Bontják a falat a Rákóczi úton
A tüntetők harminc méterrel előrébb, az Uránia felé vitték a barikádjukat. Elkezdték a Rákóczi út 60. falát bontani, és a kövekkel a rendőröket dobálják. Könnygáz a válasz.

10.23. 21:16 Incselkedő motoroskörök
Újabb könnygázlövedékeket lőttek ki a rendőrök a Blahánál, tudósítónk taknya-nyála egybe folyik. Körülbelül 1500 tüntető van a Blaha és az Uránia között. Állítólag azért nem kezdenek ostromba a rendőrök, mert nincsenek elegen. A tüntetőkhöz csapódott motorosok incselkedő köröket tettek a rendőrök előtt.

10.23. 21:10 Unják a tüntetők a farkasszemnézést
Fél órája viszonylagos nyugalom van a Kossuth Lajos utcában, ahol tüntetők és rendőrök néznek egymással farkasszemet. A várakozást a demonstrálók elunták, és pál lépést tettek a rendőrök felé, akik azonnal könnygázgránáttal válaszoltak.

10.23. 21:08 Ezren indultak a Hősök teréhez
A VII. kerületi Wesselényi utcán át tüntetők mintegy ezer fős csoportja indult a Felvonulási térre. A tüntetők azért nem az Oktogon felé indultak, mert a tömegben az a hír terjedt el, hogy ott lovas rendőrök vannak.

10.23. 21:01 Összeült a nemzetbiztonsági kabinet
A Hír tévé szerint Gyurcsány Ferenc vezetésével összeült a nemzetbiztonsági kabinet.

10.23. 20:58 Városnéző hajóval akartak a Kossuth térre menni
Három, saját állításuk szerint a Fidesz gyűléséről érkezett fiatal érdeklődőtt egy városnéző hajón, hogy a kapitánnyal miképpen oldhatnák meg a hajó útvonalának megváltozatását. A Kossuth térre szerettek volna eljutni, elmondani Gyurcsány Ferencnek, hogy gumilövedékkel lőnek az Astoriánál. A hajó személyzete közölte a fiatalokkal, hogy a hajó egy munkahely, előre tervezett útvonalon jár, nem teljesít utcai követeléseket.

10.23. 20:55 Eltérő a rendőrök felszerelése
A Rákóczi úton álldogáló 300 rendőr felszerelése teljesen eltér egymástól, mivel különböző egységektől, különböző megyei kapitányságokról érkeztek. Van, akinek csak lábszárvédője van, van, akinek egész testet lefedő műanyag testpajzs, van, akinek golyóálló mellény is jutott.

10.23. 20:53 Szemetet égetnek a Rákóczi úton
A Blaha Lujza tér felé szorított tüntetők a Rókus kórháznál állnak, nem sokkal messzebb, a Vas utcánál áll a rendőrsorfal. Egyelőre nyugalom van, csak a szemét ég a tüntetők előtt az úttesten.

10.23. 20:53 Eljárás indul a Kossuth tériek ellen, egy ideig nem lesz ott tüntetés
Igazságügyi forrásokból úgy értesültünk, a Kossuth téri tüntetők ellen "felfegyverkezve gyülekezés" gyanúja miatt eljárás indul. Úgy tudjuk, belátható időn belül nem engedélyeznek tüntetést a Kossuth téren.

10.23. 20:45 Lángoló konténerek a Nyár utcánál
A Nyár utcánál kordonokból, útjelzőtáblákból emeltek barikádot. A barikád kb. 50 méterre van a rendőrsorfaltól. A Nyár utcától a Blaha Lujza térig több ezer tüntető van. Utcaköveteket szednek fel, darabolnak, hogy ha megindulnának a rendőrök, tudjanak mivel védekezni.

10.23. 20:34 A Hősök tere felé mennek
Irány a Hősök tere, mondták többen a Blaha Lujza térnél, majd megindult a tömeg. A Felvonulási térnél befejeződött ünnepségnél lévő tüntetők is a Hősök tere felé tartanak.

10.23. 20:34 Még mindig áll a Fidesz-színpad
Kossuth Lajos utcában a Semmelweis utca magasságában áll a rendőrsorfal. Néha könnygázt lőnek a Városház utcánál lévő tüntetők felé. A Fidesz-színpadot még nem sikerült lebontani.

10.23. 20:27 A Blahánál is ostrom várható
A Blahánál körülbelül 350 ember áll, és várják az Astoria felől érkező rendőröket. Páran azt hangoztatták, hogy 37 napja demonstrálnak, többeket korábban már eltalált gumilövedék is.

10.23. 20:25 Ostrom előtt a Múzeum körúton
A Múzeum körúton az ELTE-nél áll a rendőrkordon, és felszólították a tömeget, hogy a Kálvin tér irányába hagyja el a területet. Valószínűleg hamarosan megindul az ostrom.

10.23. 20:21 BREAKING NEWS
Bezárt a Múzeum cukrászda, jelentették tudósítóink. Ez történelmi pillanat, mivel a Múzeum körúton lévő cukrászda az év minden napján, éjjel-nappal nyitva szokott lenni.

10.23. 20:17 Révész Máriuszt fejbe lőtték
Révész Máriusz megkérdezte a rendőröket, hogy miért erőszakoskodnak a Fidesz rendezvényén, mire fejbe lőtték gumilövedékkel, állította egy szemtanú az Indexnek. A fideszes politikust a honvédkórházba vitték.

10.23. 20:13 Kosáry: Nem könnyű időket élünk
"56-hoz végig, halálunkig hűek leszünk" - kezdte ünnepi beszédét Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság elnöke. A történész szerint akik azt gondolják, hogy az itt állók nem 56-ot képviselik, tévednek. Az emlékmű finom alkotás, amit nagyon nehezen érthetnek meg, védte az 56-os emlékművet Kosári Domokos. Próbáljuk megérteni a fiatal művészeket, akik alkották. Hisz ők alkoják a jövőt, az ő ízlésük a jövő.

"Nem könyű időket éltünk, és nem könnyű időket élünk. De vannak olyan mozzanatok, amelyek mellett bármilyen nehézségek között ki kell tartanunk. Bírjuk ki a nehézségeket - üzente mindenkinek. - Ez segített engem is, másokat is, amikor abban a kis fogházban hallgattuk a halálraítéltek búcsúszavát".

"Tudjuk azt, hogy jó ügyet szolgáltunk és jó ügyhöz maradtunk hűek" - zárta beszédét Kosáry Domokos.

10.23. 20:10 Eddig 35 sérült
Eddig 35 sérültet szállítottak el a mentők, életveszélyes és gyerek továbbra sincs köztük, mondta Győrfi Pál az Indexnek.

10.23. 20:10 Kétezren várakoznak a Nemzeti Múzeum előtt
Az Astoriánál megosztott tömeg nagyobbik része, nagyjából kétszáz fő a Nemzeti Múzeum előtt tüntet, körülbelül kétszázan hangoskodnak, zavarognak, a rendőrök az egyetem vonalánál álltak fel, a Múzeum cukrászdát már kiürítették.

10.23. 20:09 A villamosok csak az Oktogonig járnak
Csak az Oktogonig járnak a Moszkva tértől a 4-es-6-os villamosok.

10.23. 20:08 Motorosok zajonganak
Az ünnepi műsor alatt a tér közelében összegyűlt motorosok beindították morotjaikat, és ezzel óriási morajlást csinálnak. Többen dudákkal zajonganak.

10.23. 20:06 Bekiabáltak Kosárynak is
"Fater, miért vagy velük" - kiabálta néhány tüntető a Felvonulási téren Kosáry Domokosnak, aki az '56-os emlékbizottság elnöke.

10.23. 20:02 Az emlékműről
Az emlékmű a Városliget és a volt Felvonulási tér határán, a Városligeti fasor meghosszabbított középtengelyében épül. A kijelölt terület egy 40 m sugarú félkör, amelynek teljes átmérője az egykori felvonulási tér burkolatának park felőli határvonalára esik. Ez a félkör alakú, 23x23 cm-es kockakővel burkolt tér, a Városliget felé lépcsőnyit lesüllyesztett. Területén, ék alakba rendeződő vasoszlopok tömeget formálnak. Az ék éle, az emlékmű csúcsa, kilépve a lesüllyesztett térből, felhasítja, "felgyűri" a felvonulási útvonal burkolatát.

10.23. 19:57 Leleplezték a Felvonulási téri emlékművet
Demszky Gábor, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Szekeres Imre részvételével leleplezték a Felvonulási téren az 1956-os szabadságharcnak emléket állító műalkotást.

10.23. 19:57 Egyelőre nem hívják össze a védelmi bizottságot
Nincs tervbe véve a Fővárosi Védelmi Bizottság ülésének összehívása a kialakult helyzet miatt a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke. Az ORFK, a tűzoltóság és a mentők végzik a dolgukat, koordinálják az eseményeket, a polgári védelemnek nem kell beavatkoznia a fővárosban, így Demszky Gábor főpolgármester nem hívta össze a bizottság ülését, mondta Czuk Dorottya.

10.23. 19:56 A Burger Kingből tüzeltek vízzel a rendőrökre
A rohamrendőrök behatoltak az Astorián lévő Burger King gyorsétterembe, és elég durván mindenkit kitettek az üzletből, még a kiszolgálópultból is. A Burger Kingből korábban egy slaggal, tűzcsapra szerelt csővel "tüzeltek" a tér felé. A gyorsétterem vezetőjét is elővették a rendőrök, de kiderült, hogy nem mert közbeavatkozni, amikor a tüntetők megszerezték a gyorsétterem slagját.

10.23. 19:54 Kocsmába fújtak gázspray-t
A Dohány utcai zsinagógával szemben lévő Katapult nevű kocsmába körülbelül 100 öreget, fiatalt menekítettek, de a rendőrök nem engedik ki őket. Körülbelül egy órája a rendőrök feltépték a rolókat, és valamilyen gázspray-t fújtak a helyiségbe.

10.23. 19:53 Teljes arzenálját bevetette a rendőrség
Könnygáz, paprikaspray, gumilövedék, lovasroham és festékkel töltött vízágyú. Csak a kutyás rendőröket nem vetették még be a tömeg ellen.

10.23. 19:49 Az Astoriát kiürítették
A rendőrök kiürítették az Astoriát, a tömeg a Kálvin tér irányába és a Kossuth Lajos utcán az Erzsébet híd felé szorul vissza, ellenállás nélkül.

10.23. 19:47 Révész Máriusz is megsérült
Révész Máriusz fideszes képviselő is a sérültek között van. Kollegánknak elmondta, elvesztette az eszméletét a Rákóczi úton, nem emlékszik semmire. Az Indexnek elmondta, egy mentőautóban ül, véres a nadrágja és a feje is, valószínűleg kórházba viszik.

10.23. 19:42 Vízágyú a Rákóczi úton
Miután a tüntetők kordonokkal betolták a rendőröket a Síp utcába, megérkezett a vízágyú. A rendőrök visszaszorították a tüntetőket az Astoriához.

10.23. 19:39 Rogán is az erőszak befejezését akarja
Rogán Antal, az V. kerület polgármestere az önkormányzat védelmi bizottságának hétfő esti ülése után az Indexnek elmondta, hogy azért hívta össze a tanácskozást, mert bár megpróbált előzetesen tájékozódni az ünnepre várható rendőri intézkedésekről, hétfő reggel őt is meglepetésként érte, hogy a rendőrök kiürítették a Kossuth teret. Rogán szerit ekkor bomlott meg a főváros békéje. Azt kérte a rendőrségtől, hogy fejezzék be az erőszakot.

10.23. 19:38 Patthelyzet az Astoriánál
Az Astoriánál teljes patthelyzet alakult ki. Körülbelül 2000 tüntető van a tér környékén, és nem mozdulnak, ahogy a rendőrök sem. A barikádot toi toi vécékkel is megerősítették a tüntetők. A rendőrök a Síp utcából lövik ki a könnygázt.

10.23. 19:33 Gyurcsány mégis részt vesz az emlékműavatáson
A kormányfő az előzetes hírekkel ellentétben mégis részt vesz a Felvonulási téri emlékműavatáson.

10.23. 19:36 Weinek Leonárd a rangidős szocialista a Felvonulás téren
A frissen megválasztott zuglói polgármester, Weinek Leonárd az egyetlen magasabb rangú szocialista politikus a Felvonulási téren, ahol négy perccel nyolc előtt felavatják az 56-os emlékművet. Weinek Leonárd feladata egyébként az lesz, hogy átadja Kosáry Domokos történésznek, az ünnepségeket koordináló emlékbizottság elnökének a Felvonulási tér új nevét tartalmazó utcatáblát. A teret Ötvenhatos forradalmárok terére nevezik át. Az avatási ünnepség színpadát egyébként mindössze 10 In-Kalos biztosítja egyelőre.

10.23. 19:33 Gyurcsány mégis részt vesz az emlékműavatáson
A kormányfő az előzetes hírekkel ellentétben mégis részt vesz a Felvonulási téri emlékműavatáson.

10.23. 19:26 Kivizsgálják a tankos ügyet
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, hogyan tudták beindítani a tüntetők az Erzsébet téren a tankot, tudta meg az Index. Úgy tudjuk, a tankok olyan állapotban álltak a téren, hogy "csak úgy" nem lehetett volna beindítani őket: sem akkumulátor, sem üzemanyag nem volt bennük.

10.23. 19:25 Füttyögés és rezesbanda a Felvonulási téren
Jó ötszáz méteres szakaszon mindkét irányban lezárták a Dózsa György utat, mert hamarosan, 19 óra 56 perckor kezdődik az állami 56-os emlékmű avatási ünnepsége. Az úton nagyjából 500 ember várakozik, és elszórtan füttyögést hallani. A téren rezesbanda zenél, a szobron fehér lepel, a delegációk még nem jöttek meg. Gyurcsány Ferenc kormányfő és Sólyom László államfő nem vesz részt az ünnepségen biztonsági okokból.

10.23. 19:22 Háborognak a Felvonulási téren
"Féltek a tömegtől? Miért nem a Kálvin téren tartjátok?" - skandálják az emberek a Felvonulási téren.

10.23. 19:19 Gyurcsány, takarodj! a Felvonulási téren
Háromszázan a „Gyurcsány, takarodj!” jelszót skandálják a Felvonulási téren, ahol hamarosan felavatják az 56-os emlékművet. A tüntetőket kordonnal választották el az alkotástól.

19:15 660 rendőr az Astoria környékén
Összesen két alosztály, egy 320 és egy 340 fős rendőrosztag teljesít szolgálatot az Astoria környékén, tudta meg helyszíni tudósítónk.

19:13 A Fidesz felelősöket akar
A Fidesz elítéli a 16 éve példátlan rendőri erőszakot, ami szerintük egy realitásérzékét vesztett miniszterelnök hatalomhoz való ragaszkodásának újabb jele, mondta Deutsch Tamás fideszes parlamenti képviselő hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján. „Így ünnepelte az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját Gyurcsány Ferenc” – mutatott fel egy kilőtt könnygázgránát-hüvelyt. Jelezte, a Fidesz-frakció elnöksége kedden ülést tart, és minden lehetséges parlamenti eszközt igénybe vesznek, hogy megtalálják a példátlan rendőri brutalitás felelősét. Felszólították a miniszterelnököt, hogy azonnal szüntesse be a rendőri erőszakot, és nevezze meg a felelősöket.

Kicsoda Rácz Sándor?
Rácz Sándor (Hódmezővásárhely, 1933. március 17.) magyar politikus, az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakja, a Kádár-diktatúra idején az ellenzéki értelmiségi mozgalmak résztvevője.

1956. október 29-én a Beloiannisz gyár munkástanácsába választották. November 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel. December 11-én Kádár a Parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták.

1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztiával szabadult. 2003. augusztus 18-án a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották.

19:08 Folyamatosan érkeznek a rendőrök
Tudósítónk úgy tudja, hogy a rendőrség lezárta, és műveleti területté nyilvánította az Alkotmány utcát, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a József Attila utcát, a Deák teret és a Károly körutat. A rendőrség sincs tisztában ugyanakkor azzal, hogy mennyien vannak, a tüntetők több ezer rendőrre tippeltek. A volt Broadway mozinál, a Dohány utca és a Kiskörút sarkán legalább 500 rendőr várakozik.

19:04 A Dohány utcát védik
A Dohány utcát védik a rendőrök, most a Síp utcánál, és a Puskin utcánál alakultak ki gócok. Az utcán beszélgető emberek a kemény rendőri intézkedésről beszélgetnek, sokan az ÁVH-t emlegetik.

19:03 Rácz Sándort követelik
A Magyarok Világszövetsége budapesti székházának erkélyéről beszélt hétfőn este a rendőri túlkapásokról egy Kossuth téri tüntető. Arra kérte Rácz Sándort, az 1956-os budapesti Munkástanács elnökét, hogy jöjjön a demonstrálók közé és szóljon a tüntetőkhöz. Az Astoriánál lévő több ezer ember Rácz Sándor nevét skandálta válaszul.

19:03 Sólyom sem megy az avatásra
Sólyom László biztonsági okok miatt nem megy el a Felvonulási téri emlékműavatásra, tudta meg az Index. Korábban Gyurcsány Ferenc is jelezte, nem vesz részt az eseményen.
10.23. 19:01 Lendvai szerint Orbán politikai sorsát döntené el a népszavazás
A Fidesz elnöke által javasolt népszavazás nem a kormány, hanem Orbán Viktor politikai sorsát döntheti el, mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn este az MTI-nek az ellenzéki politikus beszédére reagálva. A Fidesz elnöke ismét kormánybuktató ötlettel "szédítette" híveit. Először az önkormányzati választásokról, majd az utcai ultimátumokról próbálta elhitetni, hogy azokkal a kormányt le lehet váltani, közölte Lendvai Ildikó annak kapcsán, hogy Orbán Viktor pártja nagygyűlésén bejelentette: ügydöntő népszavazásokat javasol a reformok ügyében.

"Orbán Viktor az Astoriánál ma is a jövő ellen, a békétlenség mellett beszélt. Kár, hogy miközben a demokráciáról szólt, ismét a demokrácia szabályait lábbal taposva illegitimnek nevezte a kormányt" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

19:00 Házmesterek segítették a menekülőket
Több házmester is beengedte kapualjába a szétoszlatott tüntetőket, majd - bizonyára biztonsági okokból - csak kettesével, nagy körültekintéssel engedték őket ki az utcára.

18:56 A Síp utcánál gumilövedékkel fedezik a Rákóczi utat
Tudósítónk sem tud átjutni a Dohány utca és a Síp utca kereszteződésén, mert a rendőrök gumilövedékkel tüzelnek az áthaladókra a Rákóczi út felé (lásd a térképet). Közben a Blaha Lujza tér felől is elkezdtek könnygázt lőni az Astoria irányába.

18:48 25 sérült
Eddig 25 sérültet szállítottak el a mentők, mondta Győrfi Pál az RTL Klub híradójában. A szóvivő szerint életveszélyesen vagy súlyosan sérült nincs.


18:40 Elterjedt a hír, hogy meghalt egy tüntető
A Síp utcánál egy bőrkabátos férfi szónokol egy hosszú bottal a kezében. "Megölték egy honfitársukat, ne menjetek haza!" -mondja. Jármy tibor, a BRFK szóvivője kérdésünkre nem erősítette meg, hogy valóban meghalt-e egy tüntető.


18:38 Több ezren vonulnak a Nyugati térnél is
Tudósítónk több ezer embert látott a Jászai Mari tér irányába nyomulni a Nyugati térnél. A tömeg zászlókkal közlekedik a járdán, rendőr sehol.

18:35 Barikádok az Astoriánál

A tüntetők barikádokat emelnek az Astoriánál, ahova a rendőrök folyamatosan lövik be a könnygázt. Bár a teret három irányba is el lehetne hagyni, igazából nem mozdul a tömeg, csak a tér közepe ürült ki valamennyire.

18:34 Kuncze: Nincs értelme népszavazásnak a reformokról
"Ennek így nincs értelme, de látnom kell a konkrét kérdéseketE - kommentálta az SZDSZ elnöke hétfő este az MTI-nek Orbán Viktor bejelentését, miszerint ügydöntő népszavazásokat kezdeményeznek a reformokról. Kuncze Gábor szerint egyszerű kérdéseket nem lehet feltenni a reformokkal kapcsolatban. Mint mondta, például az egészségügyről körülbelül azt lehet kérdezni, akarunk-e csinálni valamit vagy sem, mert egyébként a több-biztosítós modellt, a térítések bevezetését, a gyógyszerekkel kapcsolatos intézkedéseket nem lehet egyetlen kérdésként megfogalmazni.

"Ez a csapda ebben, hogy Orbán Viktor kívülről könnyen beszél és könnyen szítja a hangulatot, miközben egyébként a Fidesznek nincsenek programjai azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekkel momentán Magyarországnak szembe kell néznie" - fogalmazott, hozzátéve: ezt a programnélküliséget próbálja meg Orbán Viktor, úgy látszik most éppen, egy népszavazási kezdeményezéssel megoldani.

18:31 Könnygázzal lőtték a tankot
Könnygázgránáttal lőtték a rendőrök a tüntetők által elkötött T-34-est, de, hogy mi lett vele, a kérdezett rendőr nem mondta meg. Arra a kérdésre, hogy meddig szorítják a demonstrálókat, azt válaszolta: "Előbb Gyömrőig, majd onnan vissza Újpestig." Közben folyamatosan érkeznek a rendőri egységek, legutóbb éppen Csongrád megyeiek jöttek a Deák térre, jelentette helyszíni tudósítónk.


18:25 Tűzijáték a parlamentnél
Tűzijátékkal ünneplik az október 23-i szabadságharc ötvenedik évfordulóját. A térre nem engedik be az embereket, a tűzijátékot a tévé közvetíti.

18.20: Rengetegen vannak az Astoriánál
Tudósítóink szerint rengetegen vannak az Astoriánál, ahol korábban a Fidesz tartott nagygyűlést.

10.23. 18:16 Legalább nyolc embert állítottak elő a Deák térnél
Tudósítónk nyolc főt látott egy Deák téren várakozó rabomobilban. Egy rendőrparancsnok tudósítónknak arra kérdésére, hogy mi a célja a rendőri akcióknak, azt felelte, hogy "mindenki menjen szépen haza".
10.23. 18:14 Rongálás a zsinagógánál
Fél tucat, futballszurkolóra emlékeztető huligán hétfőn este rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt. Hétfőn este az órák óta tartó tüntetők közül a lovas rendőrök által a Dohány utca felé terelt demonstrálók közül néhányan antiszemita rigmusokat kiabálva fenyegetőző hangon közeledett a zsinagógánál szolgálatot teljesítő rendőrök felé. Ávósoknak nevezték őket, és azzal fenyegetőztek, hogy "megölik őket".

A tüntetők közül néhányan védelmükbe vették a rendőröket és csitítani próbálták társaikat. Azok közül ketten - arcukat sállal betakarva - letépték a zsinagóga kerítésénél lévő, novemberi koncertet reklámozó molinót, majd egy mellette lévő másikat is leszakítottak a kerítésről. Közben az MTI tudósítója felett egy sörös üveget hajítottak a zsinagóga bejáratához.

A néhány perces incidens alatt a Fidesz rendezvényéről hazaigyekvők közül többen hangosan kérdőre vonták a fiatal rongálókat. (MTI)

18:14 A Rotschildnál osztanak utánpótlást a rendőröknek
Egy rendőrség teherautó állt meg a Madách tér melletti Rotschild üzletnél, a rendőröknek hoztak utánpótlást, dobozával osztogatják a könnygázgránát-lövedéket és a többi fogyóeszközt. A front jelenleg a volt Broadway mozi és a Dob utca vonalánál húzódik.

18:14 A mentők nem tudnak mozogni
Nem tudják a Kiskörútról a mentősök elszállítani a kardlapozás sérültjeit, mert nem lehet közlekedni a környéken. Tudósítónk látott egy férfit, akinek ránézésre durva fejsérülése van.

18:12 Csurka: Ez még nem forradalom
Csurka István, a MIÉP elnöke hétfőn, a Corvin közben tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy "ez még nem forradalom, de gondolkodással, szívós akarattal és minden magyar összefogásával azzá lehet tenni". Csurka István kijelentette: biztos abban, hogy Gyurcsány Ferenc megbukik, de hangsúlyozta, nem mindegy, hogy ki jön utána. Szerinte "nem a Gyurcsány- és nem az Orbán-kormányt kell megbuktatni, hanem magát a Gyurcsány-Orbán rendszert".

18:10 Sólyom László délig nem kapott tájékoztatást
Sólyám László köztársasági elnök állítólag azt kérte pénteken az igazságügyi minisztertől, hogy folyamatosan tájékoztassa majd a helyzetről. Úgy tudjuk, hogy a szakminiszter az éjszaka történtekről a déli órákig nem adott tájékoztatást az államfőnek.

18:09 A zsinagóga körül a tüntetők
A Dob utcánál áll a rendőrsorfal, a tüntetők egy része az Astoria felé ment, a másik pedig a Kiskörútal párhuzamos Kazinczy utca felé. Több tüntető arra panaszkodik, hogy gumilövedékkel eltalálták.

18:06 Van még tartaléka a rendőröknek
A Bjacsy-Zsilinszky út bazilika melletti szakaszán 46 rendőrjármű, autók, teherautók, csapatszállító buszok várakoznak. Legalább két osztag rendőrt, nagyjából 100 főt még nem küldtek bevetésre.

18:05 Szétvertek egy rendőrautót
Szétvertek egy magára hagyott rendőrautót a Károly körúton, jelentette tudósítónk. Az autóban nem ült senki, rendőrök a környéken sem voltak.

10.23. 18:03 Ki indította be a tankot?
A téren azt beszélik, hogy egy 56-os veterán indította be a díszletnek kirakott tankot a Deák térnél.

10.23. 18:02 Könnygáz a kocsmákban is
A Király utcai kocsmák is megteltek könnygázzal, már amelyik nyitva van. Az ajtókat, ablakokat bezárták, rémálomnak nevezte a történteket egy gáztól könnyező pincérlány.


17.59: A gazdag turisták élőben élvezhetik a zavargást
Nagyobb csoport turista álldogál érdeklődve a Kempinski hotel ajtaja előtt. A két nagy szállodából, a Kempinskiből és a Meridienből jó rálátás nyílik a Deák téri eseményekre.

17:56 Az Astoriára menekülnek az emberek
Megtelt a Dohány utca emberekkel, a lovasrendőrök elől menekülő tüntetők az Astoria felé menekülnek. "Hol a Fidesz-tömeg?" - kérdezte az egyik tüntető futás közben.

17:55 Gyakran célt tévesztenek a lövedékek
Elég gyakran célt tévesztenek a rendőrök könnygázlövedékei, és néha erkélyekre, háztetőkre esnek a töltetek.
10.23. 17:53 Megindult a rendőrök rohama
30-40 lovasrendőr jelent meg a Deák téren az Andrássy út felől. A tüntetők a kordonokból próbálnak újabb barikádokat építeni, de a lovasok simán kikerülik őket. A roham nagyon hatásos volt, a tér ugyanis kiürült, a tömeg az Astoria felé és a mellékutcákba menekült el.

17:51 Vége a tank menetelésének
Egy vízágyús kocsi állította meg a tankot, a tüntetőket könnygázrohammal verik vissza a rendőrök. A tüntetők a Bajcsy-Zsilinszky útra akarnak eljutni. A tank füstöl, valószínüleg eltalálták egy könnygázgránáttal.

17:49 Miről nem lehet népszavazást tartani?
Nem lehet országos népszavazást tartani:
a) költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,
b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,
c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,
d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,
e) az Országgyűlés feloszlásáról,
f) a Kormány programjáról,
g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,
h) a fegyveres erők külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,
i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,
j) a közkegyelem gyakorlásáról.

17:46 Tankkal mennek a rendőrök felé
Ismét elindult a tank a rendőrök felé, az emberek mögötte rohannak. Semmit sem látni a könnygáztól.

17:45 Égő érzés, de nem rossz – találkozás a gumilövedékkel
Tudósítónk két tüntetőt is talált, akiket eltalálta a rendőrség gumilövedéke. Egyikük a kulcscsontján sérült meg, a lövedék becsapódásának helye egy fekélyes sebre hasonlít. "Égő érzés, de nem rossz" - állította a sérült, kistermetű tüntető. Egy másik demonstrálót fejen lőttek, ő is két lábon állt, de vérzett a feje.

17:46 Beindították a tankot
Az 56-os ünnepségek díszletének kirakott tankot beindították a tüntetők, és száz métert haladtak is a rendőrök felé, majd megállították az Anker háznál. Az emberek menekültek előle. Két, szintén díszlet teherautót a barikád erősítésére használnak.

17:45 Égő érzés, de nem rossz – találkozás a gumilövedékkel
Tudósítónk két tüntetőt is talált, akiket eltalálta a rendőrség gumilövedéke. Egyikük a kulcscsontján sérült meg, a lövedék becsapódásának helye egy fekélyes sebre hasonlít. "Égő érzés, de nem rossz" - állította a sérült, kistermetű tüntető. Egy másik demonstrálót fejen lőttek, ő is két lábon állt, de vérzett a feje.

10.23. 17:45 Tankkal mennek a rendőrök felé
Ismét elindult a tank a rendőrök felé, az emberek mögötte rohannak. Semmit nem látni a könnygáztól.

10.23. 17:42 Lezárják a Deák téri metrómegállót
A BKV hamarosan lezárja a Deák téri metróállomást, a lent rekedt embereket kimenekítik, mondta az Indexnek Aba Botond, a BKV vezérigazgatója.

10.23. 17:38 Könnygáz az aluljáróban
Mivel a metró még megáll a Deáknál, az aluljáró is tele van járókelőkkel. Most ők is kaptak a könnygázból, mivel egy gránát lement az aluljáróba. Lent rengeteg ember, és fuldoklás, jelentette tudósítónk.

10.23. 17:38 Ügydöntő népszavazás
Az országos népszavazásnak a jogi következmények (kötőerő) szempontjából két fajtája van: a véleménynyilvánító népszavazás és az ügydöntő népszavazás. Az ügydöntő népszavazás eredménye kötelező az Országgyűlésre. Ügydöntő az országos népszavazás, ha azt legalább 200 000 választópolgár kezdeményezte.

10.23. 17:36 Pár perc sétát kell vállalniuk a fideszeseknek
A metró még mindig nem áll meg az Astoriánál, és le van zárva a kisföldalatti Bajcsy-Zsilinszky úti megállója is, tudtuk meg a BKV diszpécserétől. A Szent István, illetve Teréz körúton ismét zavartalan a forgalom.

17:35 Az 56-os kiállítás járműveit tologatják a tüntetők
A Városháza téren kiállított, ötvenes évekből származó korabeli járműevket tolnak az utcára a tüntetők, köztük egy páncélozott járművet és egy teherautót. A rendőrök célzott gumilövéseket adnak le a tüntetőkre. Egyik tudósítónk találkozott egy véres kezű tüntetővel, akit eltalált egy ilyen lövedék.

17:34 Kétségbeesett fideszes szervezők
Körülbelül 300 méter lehet a Fidesz-nagygyűlés és az Erzsébet térre terelt tömeg között. Az emberek ide-oda sétálnak, felettük helikopter köröz, emiatt nem hallani sokat az éppen szónokló Orbán szavaiból. A fideszes szervezők kétségbeesetten próbálják arra kérni az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében ne menjenek az oszlatás alatt álló tömeg felé.

17:30 Füstöl a Deák téri templom
Egy könnygáz-lövedék eltalálta a templom ormát, ami most füstöl.

17:27 Orbán autói indulásra készen
Orbán golyóálló BMW-vel érkezett a tüntetésre. a két autó orral a híd felé áll a színpad mögött. Kollegánk becslése szerint körülbelül 40 ezren vannak a Fidesz nagygyűlésén.

17:24 Indul a roham a Deáknál
Körülbelül 3000 tüntető van a térnél, a rendőrök felszólították a sajtó munkatérsait, hogy hagyják el a területet, mert indul a roham.

17:21 Szétbontják a Bajzsy-Zsilinszky úti barikádot
A rendőrök elérték a rendőrségi kordonokból emelt barikádot, és szétbontják. A tömeg a Deák téri evangélikus templom sarkáig vonult vissza.

17:20 Nincs életveszélyben a megkéselt rendőr
A megkéselt rendőrnek a keze sérült meg, nincs életveszélyes állapotban, mondta az Indexnek Győrfi Pál, a Mentőszolgálat szóvivője.

17:17 Eddig négy-öt könnyű sérült
Az összecsapásoknak eddig négy-öt könnyű sérültje volt, köztük egy rendőr, közölte kollégái információira hivatkozva Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A sérülteket a Péterfy Sándor utcai, illetve a Honvéd kórházba szállították.

17:15 Már a CNN is a magyar eseményekről beszél
A CNN Online nemzetközi kiadása rendkívüli eseményként számol be a budapesti zavargásokról. A Brekaing news csak röviden, az AP hírügynökséget idézve számol be az eseményekről.

17:13 Orbán a szívről és a szemről
A Fidesz-elnök az ötven évvel ezelőtti eseményeket, az ország függetlenségének kivívását idézi fel. "A titok nyitja a szívben lehet - mondta. - Ha a szívünk kitárul, akkor nem csak a szemünknek hiszünk."

17:12 Megkéseltek egy rendőrt
Megkéseltek egy rendőrt az Alkotmány utcánál, erősítették meg az Index információját. Magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint a sérült rendőrt mentők vitték el, azt azonban nem tudni, hogy mennyire komolyak a sérülései.

17:10 A CNN-en breaking news vagyunk
A CNN amerikai hírtelevízió is kiemelten, a breaking newsok között foglalkozik a budapesti eseményekkel.

10.23. 17:10 Tolják a barikádot
A Paulay Ede utcánál álló barikádot elkezdték a rendőrsorfal felé tolni. A környéken kb. 500 rendőr van. Valaki nemzetiszínű ruhában letérdelt a barikád elé.


17:07 Orbán belekezdett
"Ötven év mérföldkő és magaslat" - kezdte beszédét Orbán Viktor az Astoriánál, aki szerint minden október 23-án egy felejthetetlen pillanatot akarunk megragadni.

17:04 BBC-n a budapesti események
A BBC európai hírei közt vezető anyagban foglalkoznak a budapesti zavargásokkal.

17:02 A rendőrök elindultak a Nyugatitól
A Nyugatinál maradt rendőrök hirtelen rohamléptekben elindultak a Bajcsy-Zsilinszky út irányába.

16:58 Lassan összeérnek
Az Astoriánál nagy a tömeg, a Kiskörútön a régi Filmmúzeumtól az ELTE-ig állnak az emberek. A Deák felől az Astoria irányába terelt tömeg lassan összeér a Fidesz-nagygyűlés résztvevőivel.

16:58 Kisebb utcákban is megy a balhé
Egy 40-50 fős csoportot a Paulay Ede utcába (Deák térnél) szorítottak a rendőrök, aki az Asbóth utca felé is vonulnak.

16:53 Szembeszél nehezíti a rendőrök dolgát
Egy régi UAZ-ról lőnek könnygázt a tüntetőkre a rendőrök, a katonai terepjárót egy tucat, gránátvetővel ellátott rendőr állja körül, és ők is tüzelnek. A szembeszél miatt azonban a könnygáz egy része visszaszáll a rendőrökre. A tüntetők eközben a Bajzsy-Zsilinszky úton keresztbe kirakták a SZABADSÁG szót.

16:52 Festékkel spriccelnek a rendőrök
A három, Deák térnél felsorakozott vízágyúból kettő kék és zöld színű festékkel kezdte el spriccelni a demonstrálókat, de a festék nem jutott el odáig, csak az aszfaltot és a sajtó munkatársait színezte be. A rendőrség felszólította a tömeget a távozásra, de a tüntetők nem mozdulnak. A Városháza téren álló BUDAPEST A SZABADSÁG FŐVÁROSA feliratot a demonstrálók szétszedték, és az útra cipelték. Egy véres fejű tüntetőt a saját lábán segítették a mentőhöz.

16:52 Gumilövedék-hüvelyeket találtak tudósítóink
Állítólag gumilövedékkel is lőtték a demonstrálókat a Bajzsy-Zsilinszky úton, egy tüntetőket a kabátját szakította át a lövedék. Tudósítónk töltényhüvelyeket is talált a földön.

16:51 Nádas Péter szerint halott a magyar forradalom
Az író a Wall Street Journal véleményoldalán megjelent cikkében halottnak nyilvánítja a magyar forradalmat, minden európai forradalommal együtt. Nádas szerint "egy korszak véget ért, ezért halott a magyar forradalom, függetlenül attól, mennyi emlékmûvet emelnek a magyarok '56 emlékének ápolására".

Szerinte '56 után a nagyhatalmak elfogadták a békés egymás mellett élés minimumát, ezt azonban nem a demokrácia gyõzelme, hanem veresége okozta, ami máig negatív emlékként hat Európa tudatalattijában. Keserûen megjegyzi: a forradalmak korának lezárulása jelentékeny veszteség az európai politikai gondolkodás számára.

10.23. 16:50 "Börtönbe, börtönbe!"
"Börtönbe, börtönbe" - skandálja a Fidesz nagygyűlésének hallgatósága az igazságról beszélő Kárpáti beszédét megszakítva.
"A győzelemhez hit és önbizalom kell" - zárta beszédét az olimpiai bajnok.


index.hu
kuruc.info
hirtv.hu

2006.10.24. 02:09

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA

Előző  

Legfrissebb hirek