HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > A Történelem Fő utcáján - VIDEÓVAL

t: 556

A Történelem Fő utcáján - VIDEÓVAL

Önök, akik itt a Kossuth téren lassan két hete az események résztvevői és szereplői, a történelem résztvevőinek is érezhetik magukat - hangsúlyozta Kossuth téri beszédében Rogán Antal. Mint fogalmazott, Magyarország a II világháború óta többször lépett a Történelem Fő utcájába; először 1956-ban, amikor Európában elsőként állt ki a szabadság mellett és a szovjet diktatúra ellen, másodszor 1989-ben, amikor kiharcolta szabadságot és a függetlenséget. Hozzátette: most a jelek szerint ismét, immáron harmadszor újra a Történelem Fő utcáján jár Magyarország, ismét kiállt az igazságért és újra, megmutatta, különbséget tud és akar is tenni igazság és hazugság között.

A Történelem Fő utcája ismét a Belváros lett, hiszen az elmúlt két hónap eseményeinek döntő többsége itt történt - mutatott rá Rogán Antal, megjegyezve: jók és rosszak egyaránt. A kerület fideszes polgármestere szerint olyan dolgok történtek itt, melyek kétség kívül bekerülnek a történelemkönyvekbe. Unokáink majd ezek alapján fognak tájékozódni arról, mi történt 2006 őszén Magyarországon - vélekedett.

Demszky március 15-én le szokta záratni az Astóriát

Rogán Antal felhívta arra is a figyelmet, hogy a kerület lakói, baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok vagy semlegesek példamutatóan jól helytálltak. Büszke vagyok a kerület minden polgárára, büszke vagyok arra, hogy egy ilyen kerület polgármestere lehetek - közölte.

"A belváros lakói részrehajlás nélkül türelmesek voltak, nem úgy mint Demszky Gábor" - mutatott rá a kerület polgármestere, aki azt üzente az aggódó főpolgármesternek, hogy mióta ő vezeti a várost, azaz 16 esztendeje minden március 15-én, mikor beszédet mond, le szokták zárni az Astoriát és a környező utakat. "Úgy tűnik, hogy ilyenkor ez nem probléma" - jegyezte meg a képviselő, arra figyelmeztetve, a belváros lakói türelmesek voltak, mi ugyanezt várjuk el Budapest főpolgármesterétől is.

Október 1-je tanulságai

Rogán Antal egyúttal köszönetét fejezte ki a Kossuth téren demonstrálóknak, akik délután 5 és 6 óra között fejezték ki nemtetszésüket a hazugsággal szemben, hogy jó vendégként viselkedtek. Mint fogalmazott, ügyeltek a tisztaságra és a rendre. A kerület polgármestere szerint a Történelem Fő utcája mindig vezet valahova. 1956 egy szabadságharchoz vezetett, 1989 pedig egy vértelen forradalomhoz, melynek köszönhetően Magyarország szabad lett. Véleménye szerint jó lenne tudni, hogy 2006 őszén hova vezet a Történelem Fő utcája. Erre reagálva a politikus rámutatott: alig két hete október 1-jén a kérdésre választ adtak az emberek. Az emberek azt akarták, hogy a politikusok ne hazudjanak, hanem képviseljék érdekeiket - hangsúlyozta, kiemelve: az emberek leszavazták a hazugságot, a lendületes semmittevést és a dübörgő válságot, mindazt, amit a Gyurcsány-kormány az elmúlt két évben nyújtani tudott nekik.

A Történelem Fő utcájának tanulsága van - hívta fel a figyelmet Rogán Antal, aki szerint az első tanulság az, hogy a hazugságok nem maradhatnak következmények nélkül. A politikus utalt Gyurcsány Ferenc bécsi fellépésére, ahol ismét kellemetlen helyzetbe hozta az országot. Mint fogalmazott, ezt a blamázst egyszer s mindenkorra el kell kerülnünk. Véleménye szerint a második tanulság a politikai elit számára az, hogy a hazugságokat abba kell hagyni. Az utolsót Rogán Antal abban látta, hogy a kormánypárti politikusoknak be kell látniuk, az országot a nehéz gazdasági helyzetből egyedül egy független szakértői kormány tudja kivezetni. Rámutatott arra is, hogy a kormány elvesztette felhatalmazását arra, hogy ő vezesse ki abból a válságot, ahová egyébként ő vitte az országot. Hozzátette ismét: szakértői kormányra van szükség.

Közös út

Október 1-jének legnagyobb tanulságát Rogán Antal abban látta, hogy a slamasztikából csak együtt tudja kirángatni magát az ország. Jobb és baloldaliak egyaránt - szögezte le. Így folytatta: amit Gyurcsány Ferenc és kormánya tett, azt nem a baloldaliak tudtával, kizárólag a nevükben vitték véghez, és a jóérzésű baloldali emberek mindezzel nem is értenek egyet. Hangsúlyozta azt is, hogy a Történelem Fő utcáján csak együtt lehet végigmenni. "sohasem könnyű ez az út, de én hiszek benne, mert erre tanít 1956 és 1989 példája is" - zárta beszédét Rogán Antal.

fidesz.hu


A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉHEZ ÉS LETÖLTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE

2006.10.19. 01:42

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek