
Az első nyolc hónapban 2,7 százalékos infláció mellett 5,6 százalékkal nőtt a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a statisztikai hivatal. Január-augusztusban a bruttó átlagkeresetek 7,8, a nettó átlagkeresetek 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Tavaly az első nyolc hónapban a bruttó átlagkereset 10, a nettó 10,9 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztói árak 3,7 százalékos emelkedése mellett - 6,9 százalékkal nőtt egy év alatt.
A vizsgált időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 167 200 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 156 200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók pedig bruttó 194 800 forintot kerestek. A versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,4 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
A nettó keresetek átlagosan 8,5 százalékkal, a költségvetés területén 7,8, a versenyszférában 9 százalékkal emelkedtek. A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 110 200 forint volt, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 81 100, a szellemi foglalkozásúaké 143 600 forint.ű
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban január-augusztusban átlagosan 2 millió 789 ezer volt, 0,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A költségvetési szférában 1,7 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában 0,4 százalékkal nőtt a létszám.
hirado
2006.10.17. 10:24