HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > MSZP: mutassák be az Orbán-csomagot! - Fidesz: megint hazudnak

t: 493

MSZP: mutassák be az Orbán-csomagot! - Fidesz: megint hazudnak

AZ MSZP továbbra is arra szólítja fel a Fideszt, hogy "álljon elő" az Orbán-csomaggal.

A szocialisták szerint a Fidesz egyik oldalról folyamatosan megtéveszti a közvéleményt, mivel azt a látszatot kelti, hogy nincs szükség stabilizációs lépésekre, eközben a háttérben a megteendő lépésekről beszélnek - mondta Juhász Ferenc.

Az alenök hozzátette: az MSZP arra szólítja fel a legnagyobb ellenzéki pártot, hogy mutassa be az ország sorsának javítását célzó gazdasági csomag minden egyes elemét, hogy azt a parlamentben is meg lehessen vitatni.

A szocialista politikus elmondta: a kormányfő már megfogalmazta a legszükségesebb teendőket, vagyis a költségvetés stabilizálását, a reformokat. A Fidesz azonban a nagy nyilvánosság előtt nem ismertette azt, mit tenne az ország jelenlegi helyzetének javítására. "Egy dolgot fogalmaztak meg csupán, hogy a programmal rendelkező miniszterelnök menjen" - közölte.

Juhász Ferenc szerint a legnagyobb ellenzéki párt az állampolgároknak továbbra is adócsökkentést ígér, miközben nagyköveteknek, befektetőknek, szakértőknek azt mondja, hogy szükségesnek tartja a stabilizációs programot, a reformokat.

Elő a farbával!

A szocialista alelnök azt mondta: "Orbán Viktor ismét becsapja az embereket". Hozzátette: a választások után pálfordulás már jelzi a kijózanodást, de ez még nem jutott el odáig, hogy a nyilvánosság előtt ismertesse a Fidesz a programot.

"Elő a farbával! Lássuk azt, hogy a Fidesz és a Fidesz vezetője nem egyszerűen csak az irháját menti a nemzetközi felelősség alól, hanem tényleges programmal áll elő" - mondta. Hozzáfűzte: amíg a programmal nem állnak elő, addig azt kell, hogy gondolják, továbbra is "egy populista politikus játékáról" van szó.

Juhász Ferenc szerint ez a populizmus nagyon káros az országnak, mivel 1600 milliárd forint külföldi tőke áll készen arra, hogy befektessen Magyarországon. Ha ezek a befektetők azt látják, hogy az utcán dől el a politika, ami nem szól másról, mint hatalmi ambícióról, akkor elvész ez a forrás - mondta.


Tovább hazudnak!

A Fidesz szerint az MSZP valóban történelmi válságban van, és úgy tűnik, hogy még nem tudott felocsúdni az önkormányzati választáson elszenvedett történelmi vereségből, ezért a szocialisták továbbra is hazudnak és sületlenségeket beszélnek.

Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy reagált Juhász nyilatkozatára: a Fidesz továbbra is adó- és járulékcsökkentést javasol a kormánynak, mert véleményük szerint a kabinet rossz úton jár, amikor kizárólag megszorító intézkedésekre összpontosít.

A Fidesz szerint ugyanakkor Magyarország gazdasági és politikai stabilitását csak az tudná helyreállítani, ha az MSZP menesztené Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, és tárgyalásokat kezdeményezne a szakértői kormányról. Megjegyezte: "van abban valami diszkrét báj", amikor Juhász Ferenc parlamenti egyeztetésről beszél, miközben az Országgyűlésben a Fidesz 187 javaslata közül 179-et elutasítottak a szocialisták.

hirado

2006.10.12. 15:57

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek