HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET

Jövőre már legördülhet a futószalagról az első CLA-modell.
Csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó kis- és közepes vállalkozások aránya. A következő egy évben a cégek mindössze 45 százaléka tervezi azt, hogy természetbeni hozzájárulást is ad dolgozóinak.
Augusztusban 3539 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az új ügyvezető igazgató az ingolstadti AUDI AG-től érkezett a magyar vállalathoz.
A Magyar Hírlap szerint ugyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyamatosan végez ellenőrzéseket, a jelenség mégis egyre jobban terjed.
Az Ufo szakszervezet arról nem tájékoztatott, hogy pontosan hol és mikor szüntetik be a munkát.
Ennek csak rossz vége lehet: felhasználtuk a Föld erőforrásait
A szerződést szombaton írta Joanne Bouldt Sanders, Sonoma City és Májer János, Tokaj polgármestere.
Az Egyesült Államokat, valamint Európa és Közép-Ázsia egy részét sújtó szárazság miatt tíz százalékkal ugrottak meg az élelmiszerárak júliusban. A legfontosabb gabonák piacán pedig ennél is nagyobb fokú, történelmi mértékű drágulás figyelhető meg − írja a Világbank jelentése nyomán a Napi Gazdaság.
Távozik a Kapuvári Hús Zrt. igazgatósági elnöki posztjáról Foltányi Árpád, aki ellen nyomozást folytat az adóhatóság.
Az emberiség augusztusra felhasználta az egész évi erőforrásokat, amelyeket a Föld fenntartható módon képes előállítani. A jelenlegi környezethasználatunk teljességgel fenntarthatatlan - figyelmeztetett a szakértő.
Az ősszel a parlament elé kerülő tervezet szerint a biztosítók évente többször is módosíthatnak tarifáikon. A módosítás megszüntetné a korábbi gyakorlatot, és csak a február végéig lejáró szerződéseknél lehet majd biztosítót váltani az előző évi kampányban.
Hamarosan bezárhatják a józsefvárosi kínai piacot, amelynek helyén sportközpont és szociális bérlakások épülhetnek.
Az Európai Bizottság pénteken megerősítette, hogy jogi eljárást indított Magyarország ellen a hulladékgazdálkodás új rendszerének bevezetése miatt. Az erről szóló hivatalos figyelmeztetést az uniós javaslattevő-végrehajtó testület sajtószolgálatának közlése szerint június 21-én elküldték Magyarországnak. A figyelmeztetést az uniós alapszerződés 258. cikkében említett kötelezettségszegési eljárás keretében intézték Budapesthez. „Jelenleg a magyar hatóságok válaszára várunk” – idézi az MTI a bizottsági tájékoztatást.
Az eurót este 7 óra körül 283,92, a svájci frankot 236,45, a dollárt 225,87 forinton jegyezték.

Első  Előző  Következő  Utolsó