HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Várhatóan jelentősen csökken a minisztériumok, illetve az ott dolgozó apparátusok száma is
Bár sejtem, hogy a többség szerint lényegtelen kukacoskodás, szerintem viszont sokat elmond a magyar média állapotáról, hogy szinte mindenhol – még a Fidesz elnökének honlapján is - ugyanúgy szerepel a hír: Sólyom László felkérte Orbán Viktort kormányalakításra. Pedig nem, nem kérte fel...
A volt vezérigazgatót 15 millió, a mostanit pedig 15 millió forint vagyoni hátrány okozásával gyanúsítják
Szima Juditot folytatólagosan elkövetett bujtogatás miatt 160 ezer forintra meg is büntették
A gyes két évre csökken, a gyed jogosultságához szükséges munkaviszony ideje pedig 180 napról 365-re emelkedik
Általános helyettese a parlamentben Hegedűs Tamás lesz
A kormányfő tegnap azt mondta: várja azoknak a párttagokat a jelentkezését, akik személyesen találkoznának vele egy nem nyilvános értékelésen és megosztanák vele gondolataikat az elmúlt évekről
Szilágyi Péter a párt országgyűlési képviselője azt mondta: a bizottsági tisztségviselők személyére is lehet majd javaslatokat tenni
A legfontosabbak között említette Altorjai Anita az Országgyűlés alelnökeinek és jegyzőinek számának meghatározását és a tisztségviselők megjelölését
A filozófus szerint a pusztulásra érdemes rendszer bomlási tüneteit észlelhetjük, és ez optimizmusra ad okot
A magyar filmipar átszervezésére kapna mandátumot Andrew G. Vajna, ha megvalósul az az elgondolás, amiért egy elszánt filmes csoport lobbizik a Fidesz vezetésénél. A filmipar egyes vélekedések szerint Matolcsy György gazdasági minisztériumához kerülhetne. Ugyanakkor már biztos, hogy a kulturális államtitkárság Réthelyi Miklós humán tárcájánál lesz majd.
A KDNP-s politikus az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában azt mondta: Varga Mihállyal a legszorosabb együttműködésben lesznek, Orbán Viktor - a kormányfői poszt várományosa - környezetében
A gazdasági miniszteri poszt várományosa a Heti Válasznak azt mondta: bűnös felelősség terheli a jegybank vezetését és a Gyurcsány- és Bajnai-kormány egyaránt, hogy tétlenül nézték a devizahitelek elszabadulását
A választások során elhangzott egyes ígéretek jelentik a csontvázakat, ezek fognak kidőlni - mondta a kormányszóvivő, aki elmondta, hogy megosztotta a szavazatát, és csak listán szavazott az MSZP-re
A Jobbik megígérte neki, hogy ha valaki hazajön Brüsszelből, akkor ő mehet az EP-be. Most Balczó Zoltán hazajött...

Első  Előző  Következő  Utolsó