HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az új alkotmány nem tartalmazza azt a passzust, hogy a köztársasági elnök válság esetén saját belátása szerint feloszlathatja az Országgyűlést.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint az állami cégeknél sem járhat rosszabbul senki az új adórendszerrel.
Ellenzéki módosítások is beépülnek az új alkotmánykoncepcióba. Jobbikos és LMP-s javaslatokat is belevettek az új koncepcióba, utóbbiak sokban egyeznek a Fidesz indítványaival.
A volt szocialista politikust korábban előzetes letartóztatásba helyezték, amit a Fővárosi Bíróság megszűntetett és elrendelte a házi őrizetet.
Az LMP szerint a zuglói önkormányzat az októberi választások óta körülbelül nyolcvanmillió forint értékben kötött nem szükséges, aránytalan vagy megkérdőjelezhető szerződéseket.
Hiller István szerint a kormány megszorításaival "hadat üzent a kultúrának". A szocialista politikus erős szavakkal kritizálta a jelenlegi kulturális államtitkárságot.
A szocialisták két törvénytervezetét szerdán leszavazta az alkotmányügyi bizottság, így az MSZP továbbra is távol marad az alkotmányozási folyamattól.
Az MSZP szerint miután alkotmánysértőnek találták a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátását, az önkormányzati köztisztviselők is joggal várják az Alkotmánybíróság hasonló döntést.
A főváros kilép a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből. Az önkormányzati törvény 2010-es módosítása miatt kellett döntenie Budapestnek.
A többi közt Bogsch Erik, Eperjes Károly, Granasztói György, ifj. Sánta Ferenc, Szőcs Géza lehetnek a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság új tagjai.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint súlyosan sérti a jogállami büntetőeljárás szabályait a semmisségi törvényjavaslat, ezért inkább amnesztiát javasolnak.
A volt külügyminiszter tanúként 9 óra után érkezett meg a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásának ügyében hallgatják meg.
Felveti a hűtlen kezelés, valamint az okirat hamisítás gyanúját a Magyar Posta Krisztina körúti palotájának 2008-as eladása és az új székház 2007-ben történt kibérlése – írja a Magyar Nemzet.
A köztársasági elnök szerdán Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztet az Alkotmányozásról. Schmitt Pál a későbbiekben szélesebb körben is elmondja elképzeléseit.
A korábbi tervekkel ellentétben vitairat lesz az alkotmánykoncepció. A változtatás célja, hogy ellenzéki erők visszatérjenek az alkotmányozási folyamatba - jelentette ki a Köztévében Salamon László.

Első  Előző  Következő  Utolsó