HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A Magyar Demokratikus Charta szerint törvénytelenül működik és megfélemlíti a roma lakosságot az a félkatonai szervezet, amely márciustól masíroz a településen.
Eltűntek a kordonok a Kossuth térről - hívta fel a figyelmet az államfő, aki szerint kordont csak az húz, akinek félnivalója van.
A nagy nemzeti ünnepeken más-más ellenzéki párt képviselőjét kéri fel a beszéd megtartására a főpolgármester.
A Jobbik elnöke szerint Magyarország rabságban van és a magyar emberek rabságban élnek, a nemzetet pedig csapdahelyzetek fenyegetik.
Lázár János és Harrach Péter hétfőn adta át a frakciószövetség alaptörvény-tervezetét. Az alkotmány általános vitája március 22-én kezdődhet.
Nemcsak az új kocsik beszerzésére szánt keretet csökkentették a mentőknél, hanem immár a működési költségeken is faragnak - írja a Magyar Nemzet. Pedig korábban azt mondták, a mentés lesz az idei költségvetés egyik nyertese.
Az egészségügyért felelős államtitkár a tárca élén töltött eddigi munkáját úgy értékelte, az ágazatban fenntartott béke az egyik legnagyobb elért eredménye.
Ma terjeszti be a parlamentnek alkotmányjavaslatát a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.
A nemzeti konzultációs testület elnöke arra számít, hogy legalább egymillióan válaszolnak az alkotmányozással kapcsolatos kérdésekre. Szájer József beszélt arról is, hogy tervezik egy gazdasági alkotmány létrehozását.
Nincs olyan terv a kormány asztalán, miszerint ismét bevezetnék a tandíjat - jelentette kli a Fidesz szakpolitikusa, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha kivezetik a költségtérítéses rendszert, finanszírozhatatlan lesz a felsőoktatás.
A házelnök azt a lehetőséget támogatja, hogy azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, saját képviselőket delegálhassanak a magyar törvényhozásba. Sok, az új alkotmányban rendezendő kérdésről azonban még a Fidesz-frakcióban is vitáznak.
A Jobbik szerint a szocialista politikusnak vagy be kellene mutatnia azt a hamut, ami bizonyítja, hogy a Jobbik keresztet égetett Gyöngyöspatán, vagy - indián szokás szerint - hamut kellene szórnia a fejére.
Ismét több százezer forintot zsebelt be egy honatya szabálytalanul.
Csütörtöktől egészen tegnapig Erdélyben ülésezett a Jobbik teljes elnöksége. Tudomásom szerint a második világháború végétől nem fordult elő olyan, hogy egy csonka-országi párt vezetősége hivatalosan is elszakított területen tartson ülést.
Heller Ágnes szerint a filozófuspályáztatok körül kirobbant botránnyal kriminalizálni akarták a kormánnyal szembenállókat.

Első  Előző  Következő  Utolsó