A tegnap megválasztott legfőbb ügyész szerint "az ügyészi munkát (...) nagyon egyszerű jól végezni, nem kell hozzá más, mint elhatározottan pártatlannak kell lenni"
Elhalasztotta legközelebbi demonstrációját a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Obreczán Ferenc, a szervezet főtitkára az InfoRádióban elmondta: a mezőgazdasági munkák miatt kell elnapolniuk a tiltakozó akciókat.
A Népszabadság azt írja, hogy nem sokat lehet megtudni a Fidesz alternatív gazdasági programjáról. Ami ismert: sok kérdésben egyeztetnének a szocialistákkal, és szerintük is szükség van megszorításokra.
Egy mai napilap pedig már olyan konkrét számokról adott információkat, mely szerint egy 10 milliót érő panellakás évi 15 ezer forintos adót von maga után
Lassan véget érnek a minisztériumi elbocsátások, szeptember végéig 1767 dolgozó távozását jelentették be csoportos létszámcsökkentés keretén belül a fővárosi munkaügyi központhoz.