HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Cser-Palkovics András közölte, egy leendő Fidesz-kormány egyik legelső döntése lesz az ingatlanadó eltörlése
A mai napon dr. Morvai Krisztina ismét felszólalt az EP plenáris ülésén a magyarországi emberi jogi krízishelyzet tárgyában, az Európai Ombudsman jelentése kapcsán.
Több politikus ugyanakkor, hogy a párt vezetői már döntöttek volna Mesterházyról
Egy civil szervezet szerint a monoki képviselő-testület által alkotott rendelet ellentétes a szociális törvényben és az alkotmányban foglaltakkal
2009 11 05 - Morvai Krisztina kérdése az Europolhoz
2009 11 10 - Morvai Krisztina felszólalása a KAP jövőjéről szóló workshop-on
A párt debreceni munkaértekezletén elhangzott: a jelenlegi politikai palettán egyetlen olyan párt sincs, amellyel érték- és programalapú megállapodást tudnának kialakítani
Budai Bernadett szóvivő szerint a fideszes politikus erről valótlant állított tanúkihallgatásán
Matolcsy György volt gazdasági miniszter szakértők elemzéseire hivatkozva azt mondta, 2010-ben az államháztartás hiánya 7,3-7,5 százalékos lehet
A sajtó "lebuktatta" Gyurcsány Ferenc volt és Bajnai Gordon jelenlegi kormányfőt, kiderült ugyanis, hogy rendszeresen összejárnak, egyeztetnek - közölte Cser-Palkovics András
Tarthatatlan helyzetük miatt fiatal orvosok demonstráltak Budapesten a bazilika előtt. A tüntetők az ország négy orvostudományi egyeteméről érkeztek. A 95 ezer forintos fizetés nem elég a megélhetéshez – állítja a Magyar Rezidens Szövetség.
Eljárást kíván kezdeményezni a H1N1-fertőzéssel elhunyt 15 éves szentlőrinckátai fiú édesanyja a jászberényi kórház ellen, ahol a gyereket először kezelték. Az érintett Szent Erzsébet Kórház belső vizsgálata szerint a beteget szabályosan látták el.
A volt miniszterelnök a Zuschlag-per tárgyalásán elmondta: Zuschlag csak egy volt a sok száz lobbista közül, de elég "vehemens és rátermett volt"
A Jobbik előretörésével, a választások közeledtével egyre több aljas rágalom jelenik meg a nemzeti radikálisok ellen, s személy szerint ellenem, mind a jelenlegi kormányt támogató erőktől, mind a „nemzeti oldalról”. Ezekre nem kívánok egyenként reagálni, egyfelől azért, mert következetes védelmezője vagyok a véleménynyilvánítási szabadságnak, másfelől azért, mert időmet fontosabb feladatokra szánom - kezdődik Morvai Krisztina szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye, alább a folytatás.
A volt sportminiszter azt mondta: Zuschlag János nem kért tőle támogatást

Első  Előző  Következő  Utolsó