HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Orbán Viktor évértékelőjében egy maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk, amely joggal veti fel a kérdést, hogy két hónappal a választás előtt mi is a Fidesz programja? Illetve van-e egyáltalán?
A Budai Központi Kerületi Bíróság péntek este döntött az ügyben
A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint az asszonyt bilincsben vezetik majd a temetésre, pedig ő is áldozat
A város polgármestere reméli, hogy az idei költségvetést sikerül megszavaznia a komoly feszültségekkel terhelt képviselő-testületnek
A megbeszéléseken már a 2014 és 2020 közötti időszak pénzügyi tervezéséről is szót ejtettek - közölte Hiller István
Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, elsősorban a mindennapi élethez köthető, pragmatikus beszédre törekedett a Fidesz elnöke; Juhász Attila szerint alapvetően pozitív volt a beszéd, míg Magyar Kornélia azt emelte ki, Orbán igyekezett széles szavazói réteget megszólítani a beszédével
Kiutat csak az MDF és a Bokros Lajos által képviselt program kínál az állampolgároknak - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs
Az évértékelő olyan volt, mintha Orbán Viktor is attól félne, hogy lehúzzák a Fidesz listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el pártja programjáról - közölte az MSZP kormányfő-jelöltje
A Jobbik szerint Orbán Viktor évértékelőjében egy maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk
A távirati iroda úgy tudja a miniszterelnök nem tart évértékelő beszédet, de várhatóan a plénum előtt köszön el
A Magyar Demokrata Fórum hónapok óta készen áll arra, hogy a választási kampányban bemutassa gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő programját - mondta a párt elnöke
Mindenki, akivel találkozok, azt üzeni, kiáltja: változtass - mondta országértékelő beszédén a Fidesz elnöke
"A Fidesz panelprolikról beszél, az MDF le akar bontani panelházakat, a Magyar Szocialista Párt pedig panelprogramban gondolkodik" - mondta az MSZP kormányfő-jelöltje
Az idős embert - mivel valószínű, hogy a bíróság elítéli - csak úgy lehet megmenteni a börtöntől, ha a mentelmi jog intézményéhez folyamodnak - közölte a monoki polgármester
Pénteken derül ki, hogy elkapták-e a tbc-t egy beteg asszony ismerősei Faddon. Az asszony fertőző betegként többször is hazament a kórházból, ezért sokan aggódnak a Tolna megyei faluban. Hét gyereke egyelőre nem mehet iskolába.

Első  Előző  Következő  Utolsó